1. évad 10. rész

Sziasztok! *.* 
Megint siettem, ahogy tudtam, csak most sajnos betegen kellett megírnom a fejezetet.. De azért remélem sikerült. Lehet, hogy unalmas..:/ Köszönöm szépen a kommenteket az előző fejezethez ;) <33

Puszi: Vanessa<33

                 ..:Most már gáz van:..

[Adam Szemszöge]

Bejött basszus... Volt képe bejönni hozzám tegnap. Amikor belépett a terembe azt hittem menten neki ugrom... Önfegyelem kellett hozzá, hogy ne. Végülis igazat mondtam neki.. Túl vagyok rajta és gondolkoztam is.. Igaz, közel sem azon, hogy a szánalmas kis teste 10/-ből mennyi... Hanem a bosszún. Kidolgozott tervem van, amit úgy készítettem, hogy akár, kijutok, akár nem véghez vihessem.. Chris mindent elmondott, hogy tudja, ki jelentett fel és szakított is vele miatta de aztán kibékültek.. Kitartó nem mondom..Pff.. Elvileg a mai nap a többihez képest jónak indult volna.. Majdnem.. Egy hajszál választott el attól, hogy jó napom legyen.. Éljen a szarkazmus. Ma volt a teljes látogatási időm. A másik börtönben. Na de mindent az elejéről.

                                                                        ***

- Reggeli! - ordítottak be megint csak a zárka ajtaján. Kezdem élvezni a magánzárkát. Nincsenek idegesítő, hűű de nagynak érzem magam fazonok.. Csak én és a jó öreg magány.
- Mit hoztál? - kérdeztem Bob-tól. Egész jóba lettem az őrökkel. Bírják a humorom. Mondjuk
ki nem?
- Elvileg ma a reggeli kenyér valami sajtszerű galambszarral, de gyakorlatilag.. Kaptál szalámit, paprikát, szalonnát és rendes sajtot, nem ilyet.. - fintorgott a kajámra. - Oszd be és ne nagyon dicsekedj vele.
- Kösz.- vigyorogtam rá és elvettem a kaját, meg a piát.  - Kávé? Isten vagy. - néztem rá hálásan.
Épp a reggelimet fogyasztottam amikor kinyílt az ajtó. A colos barom volt az.
- Épp kajálok. - néztem fel egy pillanatra kelletlenül.
- Látogatói vannak. - hagyta figyelmen kívül a flemga stílusomat.
- Kik?
- A családja.. De csak egyenként beszélhet velük.
- Mire vár még?! Menjünk...  - sürgettem figyelmen kívül hagyva, hogy az előbb még enni akartam.
Siettünk le a folyosón, végig le (persze bilincsbe). Amint megláttam ki ül az asztalnál lefagyott a mosoly az arcomról. Az az ember akinek nem tudok a szemébe nézni. Aki joggal dühös. Isabella. Az unokatestvérem. Paul húga, akit elvileg lelőttem és az a legdurvább, hogy nem tagadhatom le, mert azzal tényleg megölöm. Megálltam előtte és vártam a reakcióját. Meglendítette a karját és lekevert egy jókorát. Csípte az arcom, bár már meg sem kottyant a sok verés után.
- Megérdemeltem.
- Te szemét! Hogy volt képed hazudni?
- Hogy?  - kaptam fel a fejem.
- Felhívott.. Paul Csak engem és elmondta. Az egészet. De nem kell félned. Nem mondom el senkinek. De szólhattál volna te szemét pöcsfej.. A kurva életbe is..
- Tudom.. És ne haragudj. Nem tehettem mást.
- Ezt meg én tudom. - nézett rám. - Köszönöm.
- A szüleid? - kérdeztem félve.
- Apa szívrohamot kapott, de már egész jól van anya meg nem beszél.. Egy árva szót se.
- Te jó ég mit tettem.. - suttogtam.
- Mond, hogy nem mész vissza.. Mond, hogy ha kijutsz új életet kezdesz!
- Bár mondhatnám. - hajtottam le a fejem.
- Először is nézz rám a francba is! Másodszor miért nem?
- Ez nem olyan dolog ami elől csak úgy elszökhetek. A részese vagyok..
- Ez esetben nem tehetek érted semmit..
- Tudom..
- Letelt az időő!
- Mennem kell.. Vigyázz magadra. És le feledd.. Nem vagy egyedül és, soha nem is leszel!
Csak néztem, ahogy egyszerűen kisétál. Örülök, hogy tudja... Hogy legalább ő nem hiszi, hogy megöltem a véremet.. Izgatottan lestem az ajtót, várva, hogy ki lép be rajta.. Reménykedtem, hogy az anyám lesz az.. Nos nem ő volt.. A bátyám..
- Háát öcsém. - ült le velem szembe. - Úgy nézel ki mint a mosott szar.
- Asszed te szebb vagy? - röhögtem fel. - Ugyanolyan összevert a képed.
- De nekem jól áll. - húzta ki magát. - De most viccen kívül. Hallottam, hogy helyben hagytak. Meg is hallhattál volna. Csoda, hogy a gerinced nem tört el a hallottak alapján.
- ÁÁ.. Meg se éreztem. - kacsintottam rá.
- Ember szívás nélküled otthon.. Nincs mit enni..
- Majd ha hazamentem főzök valamit. - nyugtattam meg.
- Már ha kijutsz. - komorodott el.
- Ha azon a libán múlik nem.. - dühödtem be.
- Milyen libán?
- Vanessa jelentett fel.
- Na ne..
- De.. De bosszút állok ha addig élek is.. Megalázom, tönkreteszem.. Ahogy ő engem.
- Tehetek érted valamit?
- Vigyázz anyára.. Ő jön most be igaz? - csillant fel a szemem.
- Nem.. - sütötte le a szemét. Anya és apa nem jött el, se Nina, se a két kicsi.. Csak én, Isa és Moni.
- H-Hogy? - képesek ennyire cserben hagyni??
- Anya csalódott, Nina dühös, apa meg.. apa..
- MI VAN APÁVAL??
- Apa kitagadott a családból..
- MI? KITAGADOTT???
- Lejárt az idő.. Mennem kell.. De megígérem, hogy beszélek velük..
- Rendben.
Mérhetetlen csalódás és düh volt bennem.. Harag.. De mindez szerte foszlott amikor lelült velem szembe Moni. Azt hiszem ezt hívják szerelemnek. A légzésem felgyorsult és csak ő létezett számomra, hogy itt van velem.
- Szia. - suttogta könnyes szemmel.
- Megértem ha haragszol és ha nem aka... - nem tudtam befejezni a bocsánat kérést mert hirtelen megéreztem az ajkát szorosan az enyémen.. Úgy csókolt mintha az élete múlna rajta.. Nekem az múlt.. Hirtelen újra elöntött egy olyan érzés, ami az elmúlt hetekben nem adatott meg. Boldog voltam. Hogy szeret és, hogy neki fontos vagyok. Azt hiszem hosszú pecekig öleltük egymást szótlanul. Miközben sírt, simogattam a haját.
- Nagyon hiányzol. - ült le velem szemben, mire megfogtam a kezét.
- Te is nekem... Szeretlek. - mondtam ki hirtelen.
- Ezt most mondod nekem először. - döbbent le.
- Már az első randinkon sejtettem, de most amikor bejöttél, már tudtam.
- Én is szeretlek Adam Turner. - nézett fel rám gyönyörű barna szemeivel. Hirtelen úgy megkönnyebbültem. Jéé.. Engem mégis lehet szeretni... Volt egypár barátnőm. Na jó nagyon sok. De egyik sem mondta, hogy szeret.. Vanessa meg sosem szeretett igazán. És most itt van egy lány aki szeret. Tényleg. Alig hiszem el.
- Na és mi van a suliba? - próbáltam lazára venni a figurát fiús zavaromban (mi is tudunk zavarba lenni).
- Vanessa irtó sok erőt ad.. Folyton velem van és bátorít. Hálás vagyok neki.
-Aha.. Vanessa. - számító kis liba.
- Ha megtalálom azt aki ezt tette veled.. Úgy éljek nagyon megbánja.
- Vanessa. - mondtam ki hirtelen a nevet.
- Hogy? - ráncolta össze a szemöldökét. Nem csoda, hogy nem érti.
- Ő jelentett fel. - oké valószínű ezzel én nyerem az év szemétládája címet, de csak Vani után.
- Ez csak egy vicc. Ez nem igaz. Mond, hogy hülyülsz. - nem válaszoltam, csak komoran néztem rá. - Ne... Nem...  - túrt a hajába idegesen és elsírta magát.
- Ne sírj.. Én megértem ha mellette állsz ki. Hiszen ő a legjobb barátnőd.
- NEM! - kicsit megijedtem amikor felkiabált. - Vanessa Harrison nem a barátnőm! És esküszöm nagyon megbánja amit veled tett!!
- Tudod, amikor ilyen harcias vagy kedvem lenne letépni rólad a ruhát. - komolyan felizgatott, hogy mint valami nőstény oroszlán védelmezett.
- Majd sort kerítünk rá. - mosolyodott el halványan. - Addig is érd be ennyivel. - csókolt meg. Nem tudom milyen szándékai voltak ezzel a csókkal de piszkosak az tuti.


                                                                                 ****

A zárkában ültem az ágyon. (Végre van ágyam.) Gondolkoztam. Ebben a percben veszítheti el Vanessa a legjobb barátnőjét. Milyen édes is a bosszú. Remélem fáj neki. Piszkosul. Kívánom, hogy fájjon neki. Tiszta szívemből. Meg a mocskosból is. Szépen lassan mindent el fog veszteni. Bent sikerült átállítanom némi segítséggel. 2 napja benézett hozzám, hogy szememre vesse, amiket tettem. Kis ösztönzéssel elértem, hogy a végén Vanessa legyen a felelős. Monica. Ő valószínű ha tehetné kikaparná a szemét. Nem sokára elérem, hogy Chris se védje annyira.  Egyedül fog maradni. Mint én aznap. És akkor  - ismerem jól - felkeresi a társaságomat.. De én úgy megalázom, hogy a végén, azt kívánja bár ne ismert volna meg. Hiba volt velem kezdeni. Nagy hiba.
Egyszer csak megint bejött a colos.
- Pakolj össze mindent Turner.. 2 óra múlva átszállítunk egy másik börtönbe. Egy igaziba.  - vigyorgott gúnyosan.
- Úgy fog hiányozni. - vigyorogtam vissza.
- Ne félj fiam. Találkozunk még a tárgyaláson.
Nem tudtam, hova visznek, de bevallom féltem. Láttam, apa jóvoltából börtönöket és ez ahol most vagyok azokhoz képest Wellnes and Spa. De komolyan. Nem volt sok cuccom. Tulajdonképpen semmi, úgyhogy nem értettem mit kellene csomagolnom. Nem vicceltek. pontosan 2 óra múlva bilincsre vertek, átmotoztak, valami szart tettek belém és beültettek egy furgonba vagy 8 fegyveres őr közé. Gratulálok, hogy 8 őr kell egy 15 éves sráchoz. Vagyis hamarosan 16. Pontosabban 3 nap múlva. Életem legszebb szülinapja lesz. Pff.. Egy örökké valóságnak tűnt az út pedig csak  4 óra volt az út.. Csak.. Jó vicc.
Kinyitották az ajtót és a legnagyobb rém álmom tárult elém. Abba a börtönbe kerültem, ahová a gyilkosok többsége kerül. (persze más is) Vagyis a legkeményebbe.
- Az apja kértem hogy ideszállítsuk. Itt majd megnevelik.
- Áldjuk érte aput. - sziszegtem kelletlenül.

Ahogy végig vonultunk az udvaron, a folyosókon sok rab megbámult. Nem mindennap visznek be hozzájuk egy tinit. Ha jól láttam egy velem egykorú se volt. Megismertettek az igazgatóval, a szabályokkal, a pszihológussal (?). Végül bekísértek a zárkámba. Társam is van hurrááá.. Olyan 20 körüli.. Bagós. Olaszos beütéssel. A rabruha volt rajta (ami időközben rám is rám került) és egy lánc. Hűvös tekintetével végigmért.
- Sok sikert. - biccentett gyúnyosan az őr.
Szó nélkül elfoglaltam a fölső ágyat (csak az maradt nekem) és lefeküdtem. A srác még mindig nézett. Kirázott tőle a hideg. Csak akkor nézett el, amikor a cigifüstöt a rács felé fújta.
- Mi van, elloptad anyuci megtakarított pénzét? - utalt a koromra.
- Nem. - válaszoltam kurtán.
- Hát akkor?
- Drog, gyilkosság, lopás, emberrablás. - soroltam. Elismerően nézett rám.
- Jóban leszünk, úgy érzem.
- És te?
- Maffia. Chicagói.
- Szép. - egy ideig azt hittem több kummunikáció nem lesz közünk amikor ismét megszólalt.
- Adok pár tanácsot. ha azokat betartod túléled. 4 fő , réteg van. Amerikaiak, mint te, olaszok mint én, mexikóiak és négerek. A mexikóiak hidegvérű gyilkosok, ne nézz a szemükbe. A négerekhez meg se próbálj közeledni, úgy megvernek, hogy észre se veszed és a börtön kórházban fekszel. Az olaszokkal miattam jóba lehetsz. Az amerikaiak meg adottak. Ne verekedj. Legyél láthatatlan. Ennyi.
- Ezeket mind te is betartod?
- Frászt! De tőlem mindenki fél. Vagy. Ha úgy érzed kemény vagy.. Viselkedj úgy mint én. De felelősséget nem vállalok a sérülésekért.
- Sose félts engem. Adam.
- Armando.

                                                                      ****

Armando. Mint kiderült a börtön királya. 22 éves és tényleg az olasz maffia tagja. Durva. Az ebédig minden simán ment. Az amerikaiak közé ültem, ahogy tanácsolták. Állítólag rekord fiatalsággal kerültem ennyi bűncselekménnyel a börtönbe. Furcsa, de ott én felnéztek rám. Bizarr. Ebéd után kimehettünk az udvarra. A négerek kosaraztak, a mexióiak.. nahát azt nem tudom... , az olaszok fociztak, mi meg ültünk. Egyszerűen ültünk. Néztem jobbra-ballra, amikor a kerítésnél megláttam egy ismerős alakot. Odasiettem és igazam lett. Jake volt az. Richard jobb keze. Tudtam, hogy előbb utóbb meglátogatnak.
- Helló Jake.
- Szia Adam. Mondanám, hogy sajnálom, de igazából leszarom. Azért jöttem, hogy szóljak. Ha egy szót is nyikkansz velünk kapcsolatban meghalsz. Remélem érted, mert nem mondom el még egyszer.  - amint ezt kimondta el is tűnt. Klassz. Még Richardra se számíthatok. itt vagyok. több 1000 kilométerre az otthonomtól és csak abban bízhatok, hogy az a kurva visszavonja a feljelentést. Remek...