1. évad 9. rész

Sziasztok *.* 
Itt az új rész.. Remélem tetszeni fog és köszönöm a kommenteket jól estek ::)))) Lehetséges, hogy kicsit rövid lett vagy unalmas.. Ezesetben kérlek szóljatok ;)

Puszi: Vanessa <33

                 ..:Túl egyszerű találkozás:..

[Vanessa szemszöge]

- Úristen! Ez nem lehet.. Te nem lehetsz itt.
- Mégis itt vagyok.
- De mi szakítottunk..
- Tudom.. De képzeld.. Eljöttem hozzád. - vigyorgott diadalmasan.
- Kérlek ne tedd.. Chris.. Én szeretlek.. Kérlek.. Kérlek ne tedd ezt.. Én nem bántottalak téged..
- Kicsi naiv.. Bosszút állok Adamen..
- Nem hiszem el. Csak képzelődöm.
- Ezt is csak képzeled? - nézett rám majd.. majd.. megcsókolt.. Hihetetlenül gyengéd volt a csókja. De álljunk csak meg! Engem nem lehet csak úgy megcsókolni..
- EZ MI VOLT?
- Búcsúcsók. - kacsintott rám.
- Hogy érted, hogy búcsúcsók? - fagytam le.
- Ég veled Vanessa. - nézett rám.. majd hátrébb lépett és.. Meghúzta a ravaszt....
*********************************************************************************

Hirtelen kinyitottam a szemem és a szobámban találtam magam.. Csak egy álom. Egy szörnyű álom volt. Valamilyen szinten megnyugtatott, hogy ez nem a valóság de meg is rémített. Miért képzelem azt, hogy Chris megöl? Ő, aki sose bántana. Soha. Nem. A matek teszi. Hülye könyv.. Épp belemerültem a matek könyvem szidásába amikor ugyanazok a hangok ütötték meg a fülem mint álmomban. Megijedtem.. De lementem. Hogy miért? Chris nem ölhet meg.. Ezek biztos anyáék.. Ki más lenne? Halkan osontam le a lépcsőn amikor a konyhában valami leesett. A szívem majd kiugrott a helyéről. Mielőtt a konyhába mentem volna, az öcsém szobája felé vettem az irányt ahonnan elvettem egy baseball ütőt. Fenn,  a magasban tartva "fegyveremet" elindultam a konyha felé.. A konyhában.. Ott állt a konyhában Ő.. Ezt nem hiszem el..
- Mit csinálsz te itt? - rémültem meg egy pillanat alatt.
- Hozzád jöttem.
- Úgy tudtam nem akarsz látni..
- Vanessa.. - nézett rám Chris - gondolkoztam. És ha ezt tetted Adammal akkor nyomós okod volt rá. Nem kérheted, hogy bocsássak meg, mert nem tudok.. De pokolian hiányzol.. És
szeretlek és veled akarok lenni..
- Ezt nem tudtad volna a suliban elmondani? - értetlenkedtem. - Rám hoztad a frászt.
- Ne haragudj de nem várhatott.
- Mindegy.. Fel akarsz jönni?
- Persze.
Ahogy felfelé mentünk a lépcsőn, hirtelen tudatosult bennem, hogy miért is van itt.. TE JÓ ÉG! Ez..végre kibékültünk. És eljött este csak azért, hogy elmondja szeret. WoW. Ezek után próbálja elhitetni velem még egyszer, hogy nem szeret. Lehuppantunk a kanapéra és szemeztünk. Vagy 10 percig szótlanul, mire megtörte a csendet.
- Nem mondod el miért tetted ugye?
- Talán majd.. Valamikor. De nem most.
- Oké. Csak jó lenne tudni az okát... - komorodott el a hangja. - Héé.. - kapta el a karom amikor épp felállni készültem. - Napokig hozzád se érhettem. - suttogta majd megcsókolt.
Ugyancsak heves csókunkat a családom szakította félbe, akik épp hazajöttek.
- Maradj. Nehogy megtudják, hogy itt vagy mert mehetsz haza. Gondolom itt alszol.
- Eszem az eszed édes. - indult a szobám felé. Az agyam eldobom ettől a fazontól.

                                                                   ***
- Mi tartott ilyen soká? - dobott az ágyra a karomnál fogva Chris.
- Mindent el kellett intéznem ahhoz, hogy ne jöjjenek fel. - vontam meg a vállam.
- Itt is el kell intézned mindent ahhoz, hogy ne menjek le.. - kacsintott rám.
- Barom. Na melyikünk zuhanyzik előbb?
- Minek bontanánk külön, amikor együtt is lehet.. Jó kezdem én. De nyuszi vagy.
- Anyukád a nyuszi.. - nyújtottam ki a nyelvem.
Nem, az hogy félek.. hanem eszemben sincs lefeküdni vele. 1 év után sem. Monica szerint nem vagyok normális.. De amire várok az még nem jött el, és ez nem a szerelem. Mert szeretem Christ. Nem az hiányzott, hanem az érzés ami először lágyan suttog, aztán egyre hangosabban dübörög a fejemben: eggyé akarok válni vele. Ez még nem jött el. Chrisnek nagyon sokat köszönhetek.. Többek között azt, hogy megértettem, mi az a hang, ami nem egyezik a dübörgéssel. Lehet, hogy nem vagyok normális. Sőt tuti.
- Kicsim...
- Igen anya? - mit akarhat?
- Csak beszélgetni.. Milyen volt a suli? - jött fel (!). Csak ne most jöjjön ki Chris.
- Klassz. - türelmetlenkedtem.
- Minden oké? - fürkészett.
- Persze anya csak annyi dolgom van..
- Óóó..rendben.  - indult le, aztán megtorpant. - Folyik a víz a fürdőben?
- Lehet..
- Vanessa Harrison.  nem pocsékoljuk a vizet mert pénzbe kerül! Tiszta apád vagy.
- Ha folyik nyomás fürdeni.. Ne menjen pocsékba.
- Oké.
- Úgy értem most!
- Most?
- Igen!
- Hát jó. - szorítottam össze a fogam. Chris benn van meztelenül. Ajjaj. Feltűnően dobálva a végtagjaim elindultam a fürdőszobába.
Na jó.. Megpróbálom értelmesen összefoglalni a látottakat. Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót, nehogy anya észrevegye Christ. Az oké. De én mindent láttam. Ott állt meztelenül, miközben izmos testén gurultak le a vízcseppek. Dübörgő hangra vágytam? Nesze nekem. Amint észrevett elvigyorodott. Kinyitotta a fülkét és kihajolt.
- Na mi van?
- Be kellett jönnöm.. - suttogtam.
- Olyan vagy mint egy rák. - vigyorgott.
- Ne hozz még jobban zavarba.
- Én? - kérdezte szemtelen mosollyal - dehogy. Ha már itt vagy nem jössz be?
- Mennem kell ki. - siettem vörösen.
- Gyáva! - kiabálta utánam.
Nagy önfegyelem kellett, hogy otthagyjam, de a szüleim lenn vannak és a falak vékonyak. Ezek után gyorsan megfürödtem ( hosszú nap, jár egy forró fürdő) és megint az álmon agyaltam. Anya azt szokta mondani, semmi sem történik véletlen, minden egy rejtett csillag az élet egén. De mit jelentsen ez? Hogy Chris bajt hoz rám? Ugyan. Butaság. Egyszerűen az történt, hogy sokat ettem + matekot tanultam és hülyeségeket álmodtam. Ez az egyszerű és reális magyarázat. Amint kész lettem rohantam és befeküdtem Chris mellé az ágyba. Az oldalamra feküdtem, miközben ő hátulról átölelt. Éreztem, ahogy szuszog és a forró lehelete perzseli a bőröm. Belepuszilt a nyakamba, mire forróság járta át a testem.
- Holnap mit csinálsz? - suttogta a fülembe.
- Templomba megyek. - közöltem. Felült és összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Hogy? - röhögte el magát hitetlenül.
- Ahogy mondom. Jössz velem? - mosolyogtam rá.
- Na hagyjál békén. - húzta el a száját.
- Kérlek. Naaa.. - nógattam miközben izmos mellkasát simogattam. Éreztem, ahogy
gyorsabban dobog a szíve a kezem alatt.
- Rendben, de cserébe kérek valamit. - puszilt a hajamba.
- Mit? - néztem fel rá.
- Elkísérsz Adamhez.
- Ki van csukva!
- Nézd tartozol neki és nekem is ennyivel, akármit is tett. Mindenki megérdemel egy
magyarázatot.
- De nem akarok.
- Vanessa... Legalább Monica miatt tedd meg.
- Oké. - mondtam némi gondolkozás után. - De max 10 perc.
- Oké.

                                                                             ***
- Jó reggelt szépségem. - köszöntött Chris amikor kinyitottam a szemem.
- Hová készülsz? - kérdeztem, merthogy fel volt öltözve.
- Haza... Átöltözök és jövök vissza. Nem venném jó néven ha a szüleid neheztelnének rám.
- Há jó. - ásítottam fel. Fél perce becsuktam a szemem, de mire kinyitottam nem volt ott. Kimászott az ablakon.
Felöltöztem, fogatmostam, fésülködtem és kész is lettem a templomra. Felvettem egy egyszerű, mégis elenáns csőnadrágot, pólót és cipőt és már készen is álltam. ( a képen a lány arca nem fontos a ruha a lényeg) A templomnál megtorpantam ugyanis Chris tényleg ott volt. Eljött a templomba.
Beültünk hátra és vártuk a szentmisét. Amint elkezdődött nem maradt egy perc nyugtom se, Chris folyton beszólogatott (persze úgy, hogy ne hallják) és azt kérdezgette mikor lesz már vége. Egy élmény vele a templom. Komolyan. A pap sokszor nézett felénk egy-egy rosszalló pillantást vetve ránk.
- Hé. - szólt Chris. - Láttad a pap arcát? Mintha belehugyoztak volna a szentelt vizébe.
Na itt elszakadt a cérna. Úgy elkezdtem röhögni a templom közepén, hogy mindenki engem nézett. Hát, ki kellett mennünk a templomból, de a pozitívum, hogy egész nap ezen röhögtem.
Aztán jött a nap feketeleves része. Amit sose felejtek el. Látogatás Adamnél. Hatalmas gyomorgörccsel indultam el Chrissel miután felvettem valami kényelmesebbet és melegebbet mert nagyon fújt a szél...  ami végül egy sport dzseki lett. Chris leállította a motort és kiszálltunk a kocsiból. A börtön egy hatalmas, ellenszenves épület volt, rácsokkal és drótokkal. Hirtelen átjárt egy érzés miszerint most bűnözők közé megyek be. A rendőr kapitány közölte, hogy egyenként lehet bemenni a terembe, ahol Adam fogadja a látogatókat. Nagyszerű. Tehát egyedül leszek benn vele. Chris elég sokáig volt benn nála, gondolom volt mit megbeszélniük. Örültem is neki. Annál később megyek be én. De semmi nem tart örökké. Csak remélni tudom, hogy nem tudja én jelentettem fel. Komótosan, talán túl lassan is, sétáltam be. Ott ült az asztal egyik végén. Összeverve, koszosan és engem nézett. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról. Ridegen meredt rám. Tehát tudja.
- Khm.. Szia. - köszöntem, mire ő csak biccentett. Bevallom féltem.
- Miért jöttél? - kérdezett rá. - Nem elég hogy ide juttattál?! - dermesztően nyugodt volt a hangja.
- Én csak..
- Te csak...?
- Nem tudom..
- Ez vicces. Tudod, amíg itt rohadtam, volt időm végig gondolni a dolgokat. Marhára nem vagy nagy szám..
- Mi? -  döbbentem le teljesen. Na erre nem számítottam.. Mi az hogy nem vagyok nagy szám.
- Lehet, hogy nem vagyok nagy szám, de ez a nem nagy szám az akit te szeretsz..
- Szívem. Ez a baj veled. Azt hiszed, hogy mindenki téged szeret.. Pedig nem így van. Tudod.. Eleget vártam rád. Ha azt hiszed velem csak úgy játszhatsz akkor nagyon tévedsz csak azt nem értem miért pont te. Küldtél jeleket ami miatt azt hittem fontosnak tartasz de talán félreértettelek vagy csak egyszerűen te szórakoztál velem. Ha tudnád hányszor bántottál meg már nem tudnál a szemembe nézni. De ne gondold hogy örökké várni fogok rád! Többé nem mert túlléptem rajtad!! Szóval mehetsz...
Sokkolva léptem ki a teremből.. Ez túl könnyen ment. Itt még nincs vége. Az tuti. Adam nem az a fajta aki könnyen feladja.. Az ominózus látogatásom után elbaktattam Monihoz.
- Szia. Mesélj! Én is voltam benn nála..
- Tudom.. Nem engedik ki egyhamar. Hiányzik. - sírta el magát.
- Na ebből elég..nem kanászodunk el.. Emlékszel a első szerelmemre?
- Ühüm.
- Annyira vágyok rá, hogy néha igen, megszakad a szívem. Az ölelésére, a mosolyára, arra, hogy tudjam, mellettem van, támogat és erősít. Fene tudja, hol van. Azt sem tudom ki ő, de egy biztos, egyre inkább hiányzik az erő, ami akkor is tovább visz, amikor én már kevés vagyok. És igen. Kell, nagyon kell, mert egyedül lehet, hogy összeroppanok. De az Élet ilyen. Edz, és nem érdekli, hogy mit gondolsz, vagy hogy épp mire vágysz. Felkészít mindenre, de leginkább arra, hogy tudd, bármi jöhet, te megbirkózol vele. Hiszen nem véletlenül hagy magadra az Élet. Meg kell tapasztalnod, hogy mire vagy képes. Hogy mi van benned. Meg kell engedned, hogy ez történjen, és nem sírni felette, hogy jaj mennyire rossz egyedül. Igen. Borzasztó néha. De olyankor egyszerűen tovább kell menni, és az utadra figyelni, és aztán egyszer majd eljön az idő, amikor nem lesz olyan dolog, amivel ne birkóznál meg egyedül. De addig még hosszú az út. Szóval csak menj előre. Menj tovább.  Ezt tanultam az élettől neked is ezt kell tenned. Tudom, hogy fáj de.. Az élet megy tovább.
- Értettem.. Szeppent meg.