1. évad 17. rész

Sziasztok!*.* 
Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog:)) És kérlek titeket írjatok, hogy tudjam kinek tetszik a blog vagy, hogy min kell változtatnom..:D Főleg ebben a fejezetben..Nagyon kíváncsi vagyok;) Ja, és kérlek ne pártoljatok el tőlem amiért ilyen morbidot írtam..://
Az előző fejezetnél megjegyeztélók, hogy szeretem kavarni a szerelmi szálakat:D:D Nos, így igaz, és ha lehet most kavartam meg a legjobban ;) :D:D

Puszi: Vanessa



                    ..:Szívatás:..

[Vanessa Szemszöge]

Ez a pár nap olyan bonyolult és sűrű volt, hogy örülök, hogy tudtam pár órát aludni.. Kezdve a temetőben való látogatásomnál folytatva azzal, hogy valószínű jövőhéten görög istennő leszek.. És ez nem vicc.. Na de milyen hanyag lennék ha a végéről kezdeném. Sorban mindent...
Hol is kezdjem? Talán az naptól amikor a temetőben zokogtam.. Az jó lesz..
 - Annyira hiányoznak.. - sírtam.
- Tudom kicsim.. De nem te tehetsz róla..
- Dehogynem.. Az én nyávogásom miatt volt... Nekem is meg kellett volna halnom velük.
- Ilyet véletlenül se mondj! -rivallt rám apa. - Egy baleset volt. Csodát adunk az égnek, hogy te megúsztad.. Úgy volt, hogy téged is elvesztünk.. Amikor kihoztak a műtőből tudtuk, hogy ez nem véletlen..
- Ezzel azt akarod mondani, hogy okkal haltak meg? - kiabáltam rá.
- Nem szívem. Ilyet sosem mondanék.. De szerettek. Mindennél jobban. Te voltál a szemük fénye. Amikor kisbaba voltál nem lehetett a közeledbe férkőzni mert valamelyik mindig babusgatott. Aztán megszületett Emily. Nagyon féltékeny voltál. Nem te vagy a kis királylány. Ezt mondtad mindig. De te mindig az voltál és leszel.
- A levél? - kérdeztem könnyes szemmel.
- Itt van. - húzta elő anya a levelet amit 3-nak írtam.. Letettem pont középre és hagytam, hogy a szél kócosan a szemembe fújja a hajam. Ott álltam és a lábam nem akart megmozdulni. Nem akarta elhagyni azt a helyet ahol most életem 3 legfontosabb embere van eltemetve. - magamra hagynátok? - kérdeztem. Ők csak bólintottak és visszasétáltak a kocsihoz. Hirtelen mint egy villámcsapás törtek elő belőlem annak a napnak az emlékei.

/6 éve/  (zene a visszaemlékezéshez) Sokkoló tartalom!! Én nem vállalok érte semmilyen felelősséget!! Komolyan!!!

- Menjünk máááár! - nyafogtam amikor apa még mindig a kocsikulcsot kereste. 9 éves voltam. Nyafogtam.
- Nem késünk el sehonnan édesem. Egyébként is felköszöntötted már a húgodat?
- Persze.. Már megint Emily. - Fújtattam idegesen a húgomra. Kit érdekel, hogy szülinapja van.
- Nem. Nem megint Emily csak ma van a szülinapja.
- Engem az sem érdekel!!! Keresztanyuékhoz akarok menni! - sipákoltam. Imádtam náluk lenni. Főleg az unoktesómat Jasont szerettem. Remekül elvoltunk, nem mint a húgommal. Keresztapu pedig tök jó fej volt. Mindig telenyomtak csokival, amit anyuék nem néztek jó szemmel.
- Megvan a kocsikulcs! Indul a buli! - anyu felkapta Emilyt (engem persze senki). Jól emlékszem mindig egy óra volt mire a kocsiba tuszkoltak minket. Emily folyton elfutott valamerre én sose figyeltem oda, apa folyton a telefonján pötyögött, anya meg kiabált, hogy "most aztán rend legyen". És ekkor tényleg rend lett. Beszálltunk az autóba és megkezdődhetett az utazás. Keresztanyuék Washington mellett egy kisvárosban laktak, mi meg Washingtonban. Az autópályáig minden rendben volt. Énekeltünk, én piszkáltam Emilyt anya meg apa pedig végig vigyorogtak. Aztán jött a problémás része. A húgomnak és nekem percenként kellett pisilni és sokszor vaklárma volt. Kissé idegesek voltak a szüleim a 12. alkalomnál. Amit meg is értek.
Én persze őrült nagy hisztibe kezdtem amikor már nem akartak megállni többször. Bele se gondoltam, hogy mi lesz a következménye.
- Azonnal álljunk meeeeeeeeg!!!!!!!!!! - kiabáltam. Apa hárta fordult. - Vanessa! Fejezd be!
- Apaaaa! -kiabáltam mert kitért a másik sávba és épp egy kamion közeledett. Apu hirtelen megfordult és megpróbált elkanyarodni, de már nem volt elég idő. Eszeveszett dudálások közepette a kamion egy nagy durranással oldalra billent és csúszott egyenesen az autó felé. Emily sikított és bőgtem és sikítottam egyszerre anya üvöltve minket nézett, apa meg kikelve ledermedve figyelte, ahogy az őrületesen nagy kocsi közeledik. Hirtelen elért minket a kamion. A vasrudak, alkatrészek amik a teherautón voltak egyenesen Felénk estek. Az egyik egy hatalmas durranással belefúródott a kocsiba. Anya felsikított egyet. A vértócsa előről hirtelen hárta folyt és megláttam aput. Nyitott szemmel ült előremeredve a hasából pedig egy vasdarab állt ki, ami átszúrta az egész testét.
- Apa! - ordítottam fel, vörösen bőgve, halál félelemmel megtelve.  - Apukááám!
- N-N-N- Nem lesz semmi baj. - nyugtatott anya idegesen. Hátrafordult, hogy kiszedjen minket de a kamionból kijött egy hatalmas kocsiajtó, ami hatalmas sebességgel jött felénk. A sebesség miatt kettévágta a kocsit és az első része, ahol anya és apa volt elcsúszott a nyirkos úttesten, le a szakadékon a folyóba.
- Anyaaaaaaaaaaaaa!!!! Neeee!!Anya! Apa! - visítottam Velem együtt Emily is visított megállt a kocsi. Minimálisan megnyugodtam és hálát adtam, hogy Emily még itt van miközben anyáék után kiabáltam. De mintha ez istennek nem lett volna elég a kamion vilámgyorsan közeledett felénk. Egy újabb alkatrész esett ki és egy vágással leszedte a húgom fejét. A szemem láttára. Ha ez még nem lett volna elég a test és a fej is ott maradt a kocsiban mellettem. Most már ha lehet ennél is jobban ordítottam, miközben Emily feje az ölembe esett. Hatalmasat sikítottam, eközben a kamion tovább sodort. Körülöttem mindenhol vér...Hirtelen a kamion felrobbant, a kocsi pedig mellette kezdett el égni. Próbáltam kiszállni, de az ajtó nem mozdult... Egyszer csak nem kaptam levegőt és álmos lettem... Elsötétedett minden..

                                                               ***

Kinyitottam a szemem és egy kórházi ágyban találtam magam, amint a keresztszüleim az ágyam felett állnak. Szó foszlányokat hallottam csak.
- Nézd felébredt!
- Hol vannak anyáék? - nyögtem halkan. Ez volt minden erőm. Lehajtották a fejüket. - Hol vannak??
- Ó, drágám..
- Hol vannak? - visítottam fel.
- Egy másik szobában drágám.
- Jól vannak? -kérdeztem nyugodtabban.
- Persze drágám. - simította meg a keresztanyám a karom. Bejött az orvos és megvizsgált. Úgy tettem mint aki alszik, de ez persze nem volt igaz.
- Hogy van?
- Eltört mindkét karja a lábába meg szilánk fúródott. Nem tudjuk, még, hogy maradandó-e. A látása sérült, lehet kelleni fog szemüveg, Az arcán már komolyabb a helyzet. Önök is látták a vágásokat. Nem garantálhatom, hogy a következő műtét során el tudom tüntetni..
-Ezt úgy érti, hogy ilyen marad az arca?
- Sajnos. De ami még ennél is aggasztóbb.. A lába amelyik eltört súlyosan roncsolódott. Lesznek még műtétek, de nem ígérem, hogy felépül.
- Tolószékes lesz?
- Lehetséges. Egy fél évig biztosan. Hetente 3-szor kell járnia kezelésekre. Ami pedig a szüleit és a húgát illeti..
- Nem mondtunk neki semmit.
- Mi történt a szüleimmel? - hirtelen mind rám néztek.
- Semmi..
- Tudni akarom!! - amikor elmesélték nem akartam elhinni. Tehát nem álmodtam.. Megtörtént. MEGHALTAK.. A szüleim és a húgom..
Volt még pár műtétem. Kontaklencsét hordok azóta is, az arcom meg meggyógyultam de az is iszonyatosan fájdalmas kezelések árán.. A lábam pedig.. 2 évig kellett tolószékben járnom. 2 évig kezeltek, mire meggyógyult. Azóta folyamatosan edzek, hogy erőben tartsam a lábam...
A keresztszüleim vettek gondjukba.. Egy évig nem beszéltem. Egy szót se. Aztán idővel megbékéltem. Elfogadtam őket szüleimnek, Jasont pedig öcsémnek. Washington közeléből elköltöztünk (sok volt az emlék) egyenesen Los Angelesbe, ahol új életet kezdtem. Ben és Moni is eljöttek. A szüleik és miattam. A szüleik is nagyon jóban voltak az anyámékkal. Nagyon sokat jelentett, hogy jöttek velem...

/Most/

Még most is mélyen ég az emlékezetemben apa, ahogy a cső benne van, anya és a húgom feje az ölemben.. Becsuktam a szemem és megborzongtam. hát ennek van ma a 6 éves évfordulója. Akkor 9 éves voltam. Most majdnem 15. Emily ma lenne 9 éves.. Mint én azon a napon. Ha nem hisztizek.. Az én hibám volt.
- Mehetünk?
- Igen. - mosolyogtam halványan anyura.
A kocsiban az út végig csöndben telt.. Nem nagyon akart egyikünk se beszélni. Nyilvánvaló, hogy apa is magába volt fordulva.. Az igazi anyám a húga volt. Ez a nap mindannyiukban mély nyomot hagyott. Felmentem a szobámba és csak bambultam előre. Hívtak párszor: Moni, Ben, Chris, meg még vagy 300 ember, de senkivel nem akartam beszélni. Nem akartam semmit. Ez a nap csak RÓLUK szól. Megérdemlik, hogy csak ők legyenek a fejemben. Emlékszem egyszer csúfoltak a játszótéren.. Többet nem akartam odamenni.. Apa fogta magát és épített egyet a kertben, csak hogy ne sírjak. Fura.. Legtöbb dolog, amire emlékszem az semmiség. Nem a nagy dolgok maradtak meg leginkább. Bármennyire is fáj a hiányuk, mosolyogva gondolok vissza rájuk. Tudom hogy egyszer még találkozunk majd.. Tudom..
Megváltás volt beszállni a forró vízbe. Azt hiszem 30 percig áztattam magam, mert elég ráncos lett a bőröm.. Nem kapcsoltam be, se a TV-t, se a gépet. Egyszerűen lefeküdtem aludni..
- Jó reggelt királylány.
- Jó reggelt apu. - adtam neki puszit. - Jason, anyu?
- Már elindultak a suliba... Jobban vagy?
- Persze. Indulok a suliba, mielőtt elkések. Majd jövök..Szia. - Ben és Moni természetesen kinn álltak a ház előtt és vártak. Mint minden reggel. Szeretek velük iskolába menni. Chrissel úgysem tudnék. Teljesen máshol lakik. Meg kicsit rosszul érzem magam. Sokszor elhanyagolom a legjobb barátaim a pasim miatt.. És ez nem jó.
- Minden oké? - kérdezték halkan. Naná, hogy tudták, hogy tegnap volt az évforduló.
- Igen.. Nincs kedvetek ma átjönni suli után?
- Ha szükséged van ránk mi mindig ott vagyunk. Ahogy most is. - kaptam egy puszit Bentől a homlokomra. Hálásan néztem rájuk. Soha nem kívánhatnék jobb barátokat náluk. Ők a legjobbak.
A mai nap azt hiszem eddigi 9.-es énem leges legnehezebb napja volt. 6 TZ. 6!!!!! Irodalom, nyelvtan, francia, spanyol, matek, kémia... Mint valami fegyenc tábor.. Kémiával kezdtünk. Mint az eszeveszett úgy firkált mindenki a kezére, lapra, pár normális tanult.. Köztudott, hogy a mi osztályunk nem valami ó reál tantárgyakból. A kémia tanár Adam és Chris ofője.
- A és B csoport is lesz. Mindent tegyetek el a padról. Miss Harrison!
- Igen? - néztem fel.
- Add ide a puskát!
- A mit? - néztem értetlenül. Nincs is nálam puska. Miről beszél ez?
- Add ki!
- De nincs nálam puska!
- Figyellek. - na jó. Éljen a jó tanár-diák viszony.  Te jó ég.. Elkezdtem olvasni a feladatot. Igyekeztem kizárni mindent és csak a feladatra koncentrálni.. Ötösnek kell lennie... Ha ez 4-es lesz, nem vesznek fel az egyetemre, nem lesz jó munkám, csóró leszek és lesz egy koszos férjem!!!  Ezt nem szúrhatom el. Lehet, hogy kicsit túlreagálom.. Na mindegy. Biztos vagyok benne, hogy jól sikerült. Olyan nincs, hogy nem. Ezek után következett a matek és az Irodalom TZ. A mateknál 5-en buktak le puskázással. Viszont az irodalom úgy ment, mint a karikacsapás. Hiszen, irodalom és nyelvi tagozatosok vagyunk.
Az utánalévő szünetben olyan történt, ami szerintem bekerült a suli történelmébe. Adam Turner száguldott be a suliba póló nélkül. Az összes lány nyálcsorgatva bámulta. Azt a rohadt.. Ugyanolyan jól néz ki mint régen. Lehet, hogy kicsit több ideig bámultam mint kellett volna. Persze az igazgató rögtön kiszúrta magának és egy laza "az irodámba.. MOST!!" kiáltással elvonszolta a sóvárgó szemek közeléből.. Akármerre mentem a folyosón egy nevet hallottam.. Adam, Adam, Adam és még több Adam. Olyan szánalmasak ezek a visongató tini lányok. A témazárók mellett a nap fénypontja egyértelműen Adam volt. Egyik szünetbe a szekrényemnél álltam mire valaki teljes erőből becsapta az ajtót.
- Normális vagy??? 2 másodperc és odacsukod a kezem te állat! - kiabáltam rá.
- Szakítottam vele!!! Nem elég?? Miért kell mindig kavarni??? Ennyire nem lehetsz ördögi!!! - ez meg miről beszél? Ma mindenki megőrült?
- Miről beszélsz? - kérdeztem csodálkozva. Látszólag nem igazán hitt nekem.
- Arról édesem, hogy elmondtad Moninak mi volt tegnap este!! - na itt begurultam. Nehogy már hozzám vezesse vissza minden hülyeségét.
- Micsoda?? Nem is beszélünk rólad!! Azt meg főleg nem, hogy a züllött estéid hogyan töltöd!
- Hazudjál még! Úgyse értesz máshoz.. DE.. mondtam, hogy velem ne szórakozz, mert nagyon megjárod... -megint olyan volt a hangsúlya.. Olyan vészjósló.. A nézése pedig.. Mint aki meg akar ölni.. Féltem /félek tőle.. Nagyon.. Jobb lesz ha elkerülöm.. Ennek nem lesz jó vége.
De mit csinált Adam este, ami kiverte a biztosítékot Moninál? Most már én is kíváncsi vagyok.. Gyorsan felkerestem Monicát aki kikelve magából mindenféle válogatott szidalmak között elmesélte, hogy Adam tegnap egész este egy lánnyal volt.. Sajnos a többi dologra nem figyeltem mert egy dolog járt a fejemben.. Milyen lány????? Hogy hívják?? Szép? Okos vagy sík hülye? Adam szereti őt? Jaj, ezek a kérdések.. Persze válasz egy se. Erről eszembe jutott, hogy ma még nem is láttam Christ. Egyáltalán. Nem is keresett. Mi van vele? Máskor percenként üzen. Ez nem igaz.
- Te meg hol voltál? - kérdeztem amolyan "lebuktál, valld be, hogy sunnyogsz" mosollyal.
- A suliba. - válaszolta logikusan. Észrevettem, hogy egy bőrlánc van a nyakában.
- Szép. Kitől kaptad?
- Anyámtól. - vágta rá. Tuti nem mond igazat.. Csak tudnám miért kell hazudni? - Milyen napod volt? - kérdezte közelebb hajolva.
- Eddig? 5 TZ, az utolsó hátra van azonkívül.. - nem nagyon tudtam befejezni, merthogy közben megcsókolt.. Love.. Nagyon.. - Nem szép, hogy így hallgattatsz el.
- Túl sokat beszélsz. - vonta meg a vállát mire én oldalba böktem. - Magyarázattal tartozol.
- Hallgatlak.
- Tegnap miért nem voltál suliban és vetted fel a telefont?
- Hát mert.. Én.. Rosszul voltam és aludtam.
- Egész nap? Na jó nem lényeg. Mit csinálsz délután?
- Átjön Moni meg Ben.
- Engem már nem is szeretsz? - nézett szomorúan.
- Nem.. Van valaki más.
- Ki? - nézett dühösen, csalódottan, szomorúan.
- David. Az osztálytársam.
- Értem.
- Vicceltem hülye! Téged szeretlek.. Szerelmes vagyok beléd. Ennyire nem látszik? - csókoltam meg nevetve. Pedig Istenem de szeretem. Emlékszem az első találkozásra. A parkban történt. Rögtön elbűvölt. Az egész ember kész csoda. És az enyém. WoW..
Az utolsó óra után azonnal hozzám vettük az irányt. Mindenféle szóba került. Moni depressziója, Ben 3 (!!!) csaja akik nem tudnak egymásról, az hogy mi ezt nem toleráljuk, a kapcsolatom Chrissel, Adam mekkora tapló, TZ-k, Ben és Moni közelgő félévi bukása. Csupa értelmes téma. Aztán jöttek a csajos témák mint például, a sültkrumpli mennyire hízlal, vagy hogy nyílt egy új üzlet a közelben, vagy Justin Bieber mennyire jó pasi lett. Ben öregedett pár évet, ráadásul lehet megkérdőjelezte a sajt nemi identitását. Ez van ha az ember 2 legjobb barátja lány.
Olyan 10 (!!) óra fele mentek haza. Rég voltunk így együtt huzamosabb ideig. Mind a hármunk részéről jót tett. Ráfért a barátságunkra.

                                                                                     ***
- Adam. - szóltam oda a lépcsőn álló baromnak. Értetlenül felállt és odasétált hozzám.
- Mi van? - kérdezte kulturáltan.
- A tegnapiról szeretnék beszélni.. Normálisan. Veszekedés, fenyegetés, rosszalló pillantás nélkül. Nem én mondtam el Moninak. De én sem szeretném, hogy tudjon ezekről a dolgokról. Sem az esti kis fekete kalandodról, sem a szőke cicababáról.
- Te honnan tudsz Hannahról?
- Az legyen az én dolgom.. Na jó anyám látott a boltban. 2 egyszerre nem sok egy kicsit?
- Nincs olyan lány aki ellent állna nekem. - közölte önelégülten mire erőltetetten felköhögtem. -Kérsz egy pohár vizet? - vigyorgott.
- Már bocs de én például képes vagyok rá. - sunyin elvigyorodott, megfogta a karom és bevezetett az eléggé ismerős terembe. A kémia labor.
- Azt mondod képes vagy? - kérdezte vigyorogva.
- Azt.
- Ennyire biztos vagy?
- Igen.
- Hát jó. Ajánlok egy alkut. Ha én nyerek azt kérek amit akarok tőled, ha te nyersz azt kész amit akarsz és én teljesítem.
- Áll az alku. - mentem bele. Még nem tudtam miben fogadok.
- Megcsókollak. 5 teljes percig. Nem tovább. És ha ezalatt az 5 perc alatt nem csókolsz vissza, beismerem ellent tudsz állni.
- Nem!
- Sajnálom cica. Belementél.
- Chris..?
- Senki sem fog tudni róla. - suttogta már az ajkaimba.
- Oké. - tűkön ülve vártam, hogy megtörténjen. Hogy ajkaink újra régi barátként köszöntsék egymást. Finoman, alig érezhetően lágyan kezdte majd minden másodperccel egyre gyorsabb lett. Az első 2 percet hősiesen bírtam. A 3. percben megremegtem. A negyedik percnél nem bírtam.. Olyan régen éreztem, hogy muszáj volt. Hevesen az ajkai után kaptam és mohón faltam azokat. Nyelvével mindenfajta ellenállás nélkül utat tört és elkezdődött a nyelveink gyilkos harca. Természetesen ő nyert. Egy hirtelen mozdulattal ráugrottam és keresztbe fontam a lábaim rajta. Hirtelen elkezdett pittyegni az órája és elengedett, mire értetlenül néztem rá.
- Mondtam, hogy 5 perc. Nyertem. - suttogta a fülembe.
- Te szemét állat!
- Tisztességes volt. Meg is van mit kérek..
- Mi lenne az? - kérdeztem félve.
- 2 nap múlva jelmezben jössz iskolába. Nem is akármilyenbe.
- Milyenbe?
- Emlékszel arra, amikor még az elején megígérted, hogy látni foglak szexi istennőruhába?
- Na nem!
- De bizony! - hagyott ott. Az biztos hogy ez a beszélgetés nem volt egyszerű. Az egész kapcsolatom nem egyszerű Adammal. Hol utáljuk egymást, hol az van mint az előbb.. Tegnap megfenyegetett, ma pedig megcsókol.. Nem tudok rajta kiigazodni. De a csók.. Tetszett.. Nagyon..