1. évad 24. rész

Sziasztok!*.*
Egy óriási bocsánat kéréssel tartozom.. Visszaolvastam az utóbbi fejezeteket és elszégyenlem magam. Rengeteg helyesírási hiba, összecsapott részek, késések.. Te jó ég! Rettentően elhanyagoltam a blogot.. Igazából mint azt a Chat-ben is leírtam rengeteg dolog összejött mostanában.. A húgom skarlátos és nekem kell vigyáznom rá, mivel anya dolgozik, apa meg nem él velünk. Rengeteget kell tanulnom mert jönnek a 8. év végi vizsgák és annyira nem megy a kémia (+ a tanárnak sem én vagyok a szíve csücske), hogy a tanár meg akar húzni. Szóval most 3-szor annyit bújok a kémia könyv felett is. Azonkívül mostanában orvoshoz is járok mert a hátam elég sűrűn görcsöl be.
Anyukámmal annyira összevesztem, hogy alig szólunk egymáshoz.. 1-2 szót. Ha jó kedve van.  Amiből az is adódik, hogy lehet még egy késés lesz, mert nagy valószínűséggel el leszek tiltva a netről..
Komolyan le sül a bőr a képemről.. Igyekszem ezentúl időben hozni a fejezetek és összetettebben fogalmazni.. 
Ettől függetlenül köszönöm a kommenteket és a több mint 8000 oldal megjelenítést meg az új feliratkozókat *.* El sem tudom mondani mennyire jól esik:)) <3333

Puszi: Vanessa


                 ..:Váratlan látogató:..


[Adam szemszöge]

Tegnap este nem tudom mi volt velem. Hannah teljesen elvette az eszem. El akartam menni. Tényleg. Esküszöm! Csak...  Férfi vagyok na! Mielőtt jobban belemerülök a szabadkozásba kezdenék, elmesélem mi is történt tegnap este..

- Szia. - támaszkodtam az ajtónak, amikor Hannah kinyitotta. Egy tövid kisgatya és egy (nagyon!!) mini top volt rajta. Szőke haja lazán omlott a vállára. Beleharapott rózsaszínes ajkaiba és kitárta az ajtót. Beérve a házba gyors puszit nyomtam az arcára és kérdőn néztem rá.

- Anyud? - vontam fel a szemöldököm. Kissé furcsa volt a házban honoló csönd. Azt mondta bemutat az anyjának. Bár szerintem ez még kissé korai azért elfogadtam a meghívást. Egyrészt mert a közelébe kell férkőzzek és el kell nyernem a bizalmát, másrészt azért mert melegséggel tölt el, hogy annyira fontosnak tart, hogy bemutasson a szüleinek. Csakhogy az anyjának hűlt helye sem volt.
- Konferenciára mentek. De hamarosan megjönnek. - biztosított mosolyogva. - Gyere. - nyújtotta a kezét, én meg rákulcsoltam ujjaim az övére. A házuk egészen otthonos volt. Tág tér, világosság és fabútorok. A ház maga is egy gerendaház volt. Kellemes fenyőfa és kókusz illat keveredett, ami nem éppen mondható hasonló aromának de talán pont ezért passzol. A nappali közepén egy hatalmas kandalló, benne ropogott a tűz. Az embernek olyan érzése volt, hogy karácsony van, noha még volt egy bő hónap. Hannah felvezetett a keskeny lépcsőn ami minden lépésnél ropogott.
- A fa házak átka. - nézett hátra mosolyogva. - Minden lépted hallatszik.
A szobája olyan tipikus Hannah-szoba volt. Semmi lányos cicoma vagy rózsaszín bútor. Egyszerűen aranyos. A sarokban egy francia ágy kockás párnákkal és lepedővel. A falon ezernyi kép róla és a szüleiről. Egy kis fotel a szoba egyik falánál és vele szemben egy TV. A másik sarokban egy íróasztal, rajta mondjuk úgy fejlesztői kupi. 2 hatalmas szekrény, az egyik oldalán meg egy tükör. A szobából egy másik ajtó is nyílt, mint később kiderült a fürdőszobájáé. 
- Aranyos. - állapítottam meg.
- Héé.. Az aranyos jelzőt és szoktam Rád használni. - tettetett felháborodást, mire én mosolyogva megvontam a vállam. Közelebb léptem a képekhez és szemügyre vettem őket. Mindegyiken a szüleivel volt.
- Az még 8 éves koromban készült. Anyuékkal az állatkertbe látogattunk és az egész nap a mienk volt. Nem szaladtak el egy csettintésre vagy egy telefon hívásra. Akkor még fontos voltam nekik. - meredt előre könnyes szemmel. Amikor észbe kapott letörölte a felgyülemlő könnyein és kínosan elnevette magát. - Na haragudj csak..
- Ssss.. - öleltem át és simogattam a haját.  
- Mindegy is. Nem lényeg. - fújta ki az orrát egy zsepibe.
- A barátaiddal nincs friss kép? - érdeklődtem arra utalva, hogy maximum 13 éves koráig készült róla kép a barátaival.
- Oh. Nos, velük megszakítottam a kapcsolatot. - közölte higgadtan. 
- Miért? - kérdeztem annak ellenére, hogy pontosan tudtam a tanuvédelmi program miatt kellett. De az ő szájából akartam hallani.
-  Amm... Elköltöztünk és egyre eltávolodtam tőlük. Végül teljesen megszakadt a kapcsolat. Itt meg magántanuló vagyok és nem nagyon vannak barátaim. - pásztázta a földet. Nem tudott a szemembe nézni. Hogy is tudna? Hazudik. És ő még közel sem olyan profi benne mint én. Igazából ennél gyengébb hazugsággal nem nagyon találkoztam. Ki hiszi el, hogy nincs egy barátja se mert elköltöztek?? De értem én. Még nem bízik meg bennem annyira, hogy ezt elmondja. Nem tudom meddig bírom ezt. Vagy, hogy van-e elég erőm hozzá. Mármint ahhoz, hogy megöljem. Szégyenlem, de azt hiszem érzek valamit iránta. Ha kívülről nézném magam a beteges jelzőt használnám. 2 lányt szeretek. Vagy 3-mat. Moni iránti érzéseim azt hiszem az én titkaim maradnak.
Ezután beállt egy kissebb kínos csönd.
- Éhes vagyok. - szólalt meg elsőként Hannah. - Főzünk valamit? - kérdezte, mire nekem felcsillant a szemem. Ha valaki kiejti a "főzni", "sütni", "konyha", "lábas" vagy más hasonló szót akkor az agyam automatikusan átvált és mint egy őrült rohanok főzni vagy sütni. Azt hiszem ezt hívják függőségnek. Bár ez egy egész más függőség mint a.. Na mindegy. Elkalandoztam. A lényeg az, hogy hatalmas vigyorral az arcomon indultam le vele a konyhába. A konyha egyben volt a nappalival. A kő  és a fa ötvözve volt a bútorokon és mindenféle kütyüvel fel volt szerelve. Hannah kezébe vett egy szakácskönyvet mire rosszallóan ráztam a fejem.
- Mi az? - kérdezte meglepetten.
- Ez. - mutattam a szakácskönyvre. - Egy szemét. - vettem ki a kezéből a könyvet és kihajítottam a kukába. - Ez itt a biztos. - mutattam a homlokomra. Mosolyogva és kissé hitetlenül megrázta a fejét.
- Kapcsolj zenét. - utasítottam. Bekapcsolta a rádiót amin épp egy Lady Gaga szám ment. - Na ezt sürgősen ki! - fintorogtam. Nevetve elkapcsolt amin egy nagyjából tűrhető szám ment. A címét nem tudom, de pörgős volt. 
- Na és uram. Mondja mit óhajt készíteni? - kérdezte Hannah "finomkodva".
- Mondjuk kezdetnek egy könnyed hidegtálra gondoltam.. Mondjuk Brasseire.
- Hm.. Jól hangzik. És az mit takar?
- Házi konyakos húspástétom. Igen népszerű a franciák körében. - biztosítottam. - Aztán esetleg Boeuf Bourgignon vagyis vörösboros marharagú a pórnép kedvéért. - húztam fel az orrom. - Hozzá köretnek La Rate burgonya. Megfelel hölgyem?
- Jól hangzik. Amíg készül elfogyasztanék valami könnyed koktélt. - helyezkedett el kényelmesen a széken.
- Álmodozni mindig szabad kisasszony. - állítottam fel. - A szakácsnak kukta is kell.
- Hát jó. Egyébként pórnép? - húzta fel a szemöldökét. "Lebecsmérlőn" végignéztem rajta és felvettem a sznob külsőmet.
- Igen édes. - legyintettem buzisan. Hannah O alakot formált a szájával és sértődötten felhúzta az orrát. Keresztbefonta a karját és elfordult. Nevetve odaléptem hozzá és hátulról átöleltem.
- Naaa. - nógattam. - Tudod, hogy nekem egy hercegnő vagy. - suttogtam a fülébe mire halványan elmosolyodott és egy gyors mozdulattal megfordult.
- Mit ácsorogsz? Éhes vagyok. - tapsolt kettőt játékosan.
- És te csak nézed? - húztam fel a szemöldököm. - Mondtam, hogy segítesz.
- Légysziiiii... Fáradt vagyok és álmos. - huppant le egy székre és ledöntötte a fejét az asztalra. A fejem csóválva kezdtem el készíteni a főételt (jó szakács tudja, hogy az előételek mindig az utolsók!) 
- Most nyúljak bele a hűtőtökbe? 
- Aha. - mosolygott. - Nem harapja le semmi a kezed.
Megvontam a vállam és elővettem a hozzávalókat. Nem taglalnám nagyon a készítést ha csak nem szeretne valaki szakács iskolába menni. Bár nem hiszem. A lényeg az, hogy elkészült a főfogás és az előétel.
- És a desszert? Azt hittem csinálsz nekem valami finom édeset. - biggyesztette le Hannah az ajkait.
- Drágaságom. Azt ketten csináljuk meg. Vagy nem eszel belőle. - fenyegettem meg.
- Hát jó. - tápászkodott fel. - Mit csinálunk?
- Meglepetés. Majd ha elkészült meglátod. - kacsintottam rá. - Kell liszt, cukor, kakaó, szódabikarbóna, sütőpor, só, tojás, olaj, natúr joghurt, vaníliakivonat, kávé, tejszín, eper, mascarpone, és citromlé.. És melegítsd fel a sütőt 180 fokra. - adtam ki az utasításokat. Bólintva előszedte a hozzávalókat és bekapcsolta a sütőt. A kezébe nyomtam a 2 tojás közül az egyiket és a másikat meg én törtem fel. 1 másodperc múlva valami ragacsos folyt végig a fejem búbjáról végig az arcomon. Vettem egy mély levegőt és kérdőn Hannah-ra néztem. Nevetve a szája elé tette a kezét.
- Ne haragudj! Véletlen volt. - szabadkozott még mindig nevetve.
- Hogy lehet véletlenül a tál helyett a fejemre önteni a tojást? Kis szint különbség van a kettő között! - mutattam a tálra majd a fejemre, mire ő jobban nevetett.
- Szóval szerinted ez vicces? - közelítettem felé. Észre sem vette, hogy megindultam felé ahogy azt sem, hogy a tojásomat kettétörtem a fején.
- Remélem ezt nem gondoltad komolyan!! - törölte ki a szeméből (bizony, oda is folyt) a ragacsos tojást. Belemarkolt a lisztes tálba, én meg hátrálni kezdtem.
- Meg ne próbáld! - figyelmeztettem. Sátáni mosollyal közelített felém és szórta a fejemre a lisztet. A finom anyag belekerült a ruhámba és a nyakamra is. Hannah diadalmasan nézett rám.
- Ha-Ha. - emelte ki lassan gesztikulálva ezt a két szót (?). Erőltetett vigyort varázsoltam az arcomra és megint csak felé indultam.
- Hadd kapjak egy ölelést. - tártam szét a karom.
- Nem! - emelte fel fenyegetően az ujját. - Ne közelíts! Adam!! - kihasználtam a pillanatnyi félelmét és felkapva a pulton lévő tálat a nyakába öntöttem. AZ EGÉSZET! A kakaó beborította az egész arcát és nyakát.
- Ha-Ha. - utánoztam a hanglejtését.
- Normális vagy?? Ez Holland kakaó! Rohadt drága. - akadt ki.
- Ne haragudj. Jobban szereted a tejszínt? - kaptam fel a kis dobozt és öntöttem rá. Elég sok dolog volt már a fején. Vett egy mély levegőt és a natúr joghurtot öntötte rám. A krémes joghurt belefolyt a nyakamon keresztül a pólómon belülre. Megmarkoltam a mascarponés tálat és a nyakába öntöttem. MEGINT. Egy darabig néztünk egymás szemébe amolyan "na most mit öntesz rám stílusba" aztán egyszerre nevettük el magunk. Hirtelen egy apró gondolat jutott eszembe. Talán itt az idő.. Lassan felé léptem, kezem az arcára raktam. Lágyan végigsimítottam rajta és óvatosan közelítettem felé. Mikor ajkam már súrolta az övét megálltam és elmosolyodtam.
- Ne kínozz. - nyögött fel fájdalmasan.
- Már nem korai? - suttogtam ajkaiba.
- Pont időben. - esett nekem. Kérés nélkül bebocsátást nyertem és nyelvem óvatosan átcsúsztattam az övé mellé. Tér és az idő megszűnt létezni. Már csak ajkának édes íze és bőrének selymes tapintása fonta körül a gondolataim. Nyelveink gyilkos táncot jártak és Hannah vészesen feszegette a tűrő képességem. Talán még soha nem kaptam még ilyen szenvedélyes és vad csókot senkitől. Beleharaptam alsó ajkaiba, mire belenyögött a csókunkba. Percek múlva a köztünk fennálló levegő hiány szakította meg csókunkat. Szaporán vettük mind a ketten a levegőt és talán csak hosszú percek múlva állt helyre légzésünk. Mélyen a szemébe néztem és vártam valami reakciót. Szótlanul meredt rám.
- Amm.. Fel kellene takarítanunk a konyhát. - hajtotta le a fejét zavartan. Visszafojtott vigyorral bólintottam és elkezdtünk takarítani. Csak egy volt a baj. Akárhányszor felmostunk, lecsöpögött rólunk egy újabb adag.
- Szerintem előbb magunk kéne letisztítani. - vetettem fel az ötletet.
- Igen lehetséges, hogy ez lenne a helyes megoldás. - bólintott merengve.
Óvatosan felmentünk a lépcsőn (így is fel kell majd takarítani). Hannah rám nézett és közölte, hogy menjek el zuhanyozni. Kaptam egy törülközőt és betámolyogtam a fürdőszobába. Fintorogva leszedtem a ruháim és megállapítottam, hogy az egész felsőtestem ragad. Valami csoda folytán a nadrágom is tiszta kaja, de az alsóm tiszta maradt. Villám tempóban lezuhanyoztam és felvettem az alsóm. Úgy döntöttem a többit egyenlőre nem veszem fel, mert nem szeretnék újra ragadni. Beléptem a szobába ahol Hannah éppen dühösen rácsapta valakire a telefont.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva. Háttal állt és arcát a kezébe temette.
- Anyám 2 napra elment dolgozni! És most szól amikor már ott vannak! Megint megcsinálta! 
- Sajnálom. - suttogtam hangtalanul. Hannah megfordult és azt hiszem elfelejtett levegőt venni.
- Miért nincs rajtad ruha? 
- Mert ragad. És nincs másik. - vontam meg a vállam. Vett egy mély levegőt, összeszedte a cuccait és eltűnt a fürdőben. Vigyorogva konstatáltam, hogy totál zavarban van.  Ledobtam magam az ágyra és ameddig őfelsége áztatta magát addig én fogtam a telefonom és Facebook-oztam. Amint beléptem szembenézett velem 47 értesítés, 18 üzenet és 13 barát felkérés. Nem azért de reggel néztem meg.. Úgy tűnik az embereknek nincs jobb dolguk mint engem zaklatni.. Mindenféle lájk, megjelölés és egyéb idiótaságok. Rámentem az üzenetekre és unottan elolvastam őket. Sok barom - állapítottam meg magamban. Elfogadtam az összes felkérést (nem mindegy?) és mire ezekkel végeztem Hannah ki is jött.
- Szerencséd, hogy anyum nem jön haza mert ha meglátna így kitérne a hitéből. - nyújtotta ki a nyelvét.
- Szerintem anyudnak is tetszenék.
- Is? - vonta fel a szemöldökét.
- Azt ne mondd, hogy neked nem. - néztem végig rajta.
- Egoista majom. Inkább gyere takarítani. - bokszolt egyet a vállamba.
Nevetve követtem, hogy kipucoljuk a konyhát. Mit is ne mondjak? Ilyen randim sem volt még. Amíg Hannah mosogatott nekem a felmosás volt a feladatom. Istenemre esküszöm becsületesen végeztem a dolgom, amíg Hannah meg nem zavart. Kihúzta a kezét a habos vízből és telibe fröcskölt vele.
- Már megint kezded? - meredtem rá "idegesen".
- Mit? - emelte rám a tekintetét ártatlanul. Na persze. Gondoltam egyet, megfogtam a felmosó vödröt, megemeltem és az egész tartalmát Hannah-ra öntöttem. Lenézett a ruhájára és elkezdett hangosan nevetni. Nekem már valahogy nem jött hang ki a torkomon. Belenézett a vágytól elsötétült szemeimbe és önmagára. Kissé késve de észrevette, hogy a ruhája teljesen átlátszik.
- Már nem játszunk többet igaz? - kérdezte, miközben nyelt egy nagyon.
- Nem már nem. - közöltem határozottan és megindultam felé. Tekintete ledermedt és várta, hogy most mi fog történni. A derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és lecsaptam ajkaira. Kérés nélkül is bebocsátást nyertem és kezdetét vette nyelveink lassú, tüzes tánca. Karjával körülfonta a nyakamat, én meg felültettem az asztalra. Egy hirtelen mozdulattal lehúztam róla a felsőjét.
- Ne.. Itt. - suttogta akadozva.  Türelmetlenül sóhajtottam egyet és ölembe véve apró testét felfelé indultam a szobájába. Lábammal erőteljesen berúgtam az ajtót és a falnak nyomtam. Csókjaim egyre erőszakosabbá és szenvedélyesebbé váltak. Lábait körülfonta a derekamon és felugrott rám. Az ágyhoz vittem és óvatosan ledöntöttem rá. Fölé magaslottam, kezem megtámasztottam mellette és újra birtokba vettem ajkait. Egy perce felemeltem a fejem és a szemébe néztem.
- Biztos akarod? Én tudok várni.
- Egészen biztos. - húzott vissza magához.
---------



-Jó reggelt! - nyomtam egy csókot puha ajkaira. A tegnap estére gondolva akaratlanul is újra remegni kezdett a testem a vágytól. Még visszagondolva is megborzongató az a  mámor amit átéltem. Sok lányt tudhattam eddig magaménak de Hannah mindegyiken túltesz.. Még Vanessán is.. Vanessa!!!! Basszus! Felültettem. - pattant ki az emlék a fejemből, mint egy szikra. Mostanra tuti bekattant. Amíg Hannah a fürdőben készülődött kapva kaptam az alkalmon és felhívtam Vanessát. Kinyomott. A fenébe! Majd valahogy kiengesztelem. Legalábbis ekkor még ilyen egyszerűen letudtam az egészet.
- Tegnap este kerestek telefonon. - kiabált ki a fürdőből Hannah.
- Ki? - kérdeztem vissza.
- Az egyik haverod. Csak ennyit mondott. Azt mondta ne adjak át üzenetet annyira nem fontos.
- Hát ha nem fontos nem érdekel. - fogtam meg a karját és húztam vissza az ágyra. Nevetve adott egy csókot majd kelt ki mellőlem.
- Nem sokára itt a nagyi a húgommal.
- Értem megyek. - vettem tudomásul, hogy le kell lépjek. Felvettem a már nem ragacsos, de undorító ruháimat és kisétáltam a csípős hajnali levegőbe. - Később látlak?
- Persze. - ölelt át. Egy utolsó puszit nyomva az arcára elindultam az egyenes úton. Miközben hazafelé sétáltam elgondolkoztam, hogy most mi legyen. Mit mondjak Vanessának? Elvégre megígértem neki, hogy nem fekszem le Hannah-val. Nem is tudhatja meg. De per pillanat egy hazugság sem jut az eszembe. Tisztában vagyok vele, hogy milyen szemét vagyok. 2 lány is szédítek egyszerre és még csak bűntudatot sem érzek. Az a baj, hogy két különböző lányról van szó és én mind a kettőt szeretem. Beteges. Tisztában vagyok vele.
Az utcánkba bekanyarodva imádkoztam, hogy apa ne legyen otthon. Biztos kiverné a balhét, hogy megint csavargok ahelyett, hogy tanulnék és csak rajtuk élősködöm, meg nem lesz munkám. A szokásosat. Jó tény, hogy 2-es tanuló vagyok és jó párszor mentem már pótvizsgázni is de van munkám. Igaz ő arról nem tud. De 5000 dollárt (1000000 ft kb.) keresek havonta a drogárulással, gyilkolással, lopással és hasonlókkal. Nem gy álom munka és nem is tisztességes de pénzt hoz. Gyakran gondolkozok, hogy megéri-e. Megéri-e a sok gyilkosság és az utána mardosó bűntudat csak azért, hogy 16 évesen tele legyen a zsebem. Egy külső szemlélő azt mondaná nem éri meg, de ők nem tudják a többi, sokkal összetettebb okot. Nem csak a pénz miatt gyilkolok. Minden egyes gyilkossággal egyre jobban távolodom apámtól és ellenkezek az elveivel. Ez is elég beteges.. Ha jobban belegondolok lehet, hogy nem is vagyok normális. Na mindegy.
Beléptem a panel ház rozsdásodó ajtajánál. Az egyik első emeleti ajtó kinyílt és Moni lépett ki rajta. Ő most indult a suliba. Egy pillantásra sem méltatott csak egész egyszerűen elsétált mellettem. Megérdemlem. Köcsög voltam vele. Ahogy az utóbbi időben mindenkivel. Jut is eszembe gyónnom kellene. Majd beszélek az atyával. Hátha emlékszik. Amikor utoljára voltam cukrot is adott. Igaz akkor még csak 7 éves voltam. Nem baj, ideje mindent bepótolni.
- Hol voltál fiam? - kérdezte apa egy újságot lapozgatva. Kínosan lesütöttem a szemem.
- Egy haveromnál. - vontam meg a vállam.
- És szólni esetleg? Vagy már egy szóra sem méltatsz minket? Hm? - csapta le az asztalra az újságot.
- Sajnálom. - néztem rá gyúnyosan. - Majd legközelebb szólok az apámnak. Ha megtalálom. - utaltam arra, hogy ugye én szerinte nem vagyok a fia. Apa dühösen ökölbe szorította a kezét és rávert egyet az asztalra. A tekintetéből csak úgy áradt a düh, szóval gyorsan feliszkoltam a szobámba. Tiszta ruhát vettem, megmosakodtam és elindultam a suliba. Szerencsére időben voltam mert motorral mentem. Leparkoltam a motort és beszélgettem pár haverommal.
- És mi van azzal a bögyös kilencedikessel? - kérdezgettek a srácok egy Digo nevű fiút.
- Megvolt. - közölte, mire a társaság hangos füttyögésbe és tapsolásba kezdett. - Adam? - nézett rám. - Új csaj?
- Nem nagyon. - legyintettem.
- Ne már haver. Mostanában nem is látunk lánnyal. Mi van veled? Hova tűnt a példaképünk?
- Sehova csak elege van a nőkből. Amúgy van, de mindkettő titkos kapcsolat. Az egyiknek pasija van, a másik meg szimplán titkos. - magyaráztam. - Na bementem.
A lépcsőn sétálva egyszer csak Ben lépett oda hozzám és vágott gyomorszájon. Nagyon meglepődtem, fogalmam sem volt mi a fene baja lehet. A szemei haragot és értetlenséget tükröztek.
- Normális vagy ember? - kérdeztem elborult aggyal és hatalmas erővel beleütöttem az arcába. Azért engem nem lehet csak úgy megverni.. Normális ez?? - Na most, hogy szétvertük egymást elmondanád mi a fene bajod van??
- Megcsaltad Vanessát? - törölte le a véres orrát. Megijedtem, nem tudtam, hogy honnan tudja.
- Te ezt honnan tudod?.. Öööö.. Veszed? - kérdeztem zavartan és imádkoztam, hogy az egész csak egy átverés legyen. Egy rossz vicc. Nem lehet, hogy tudja.
- Fölösleges tagadni. - rázta meg a fejét. - Vanessa tegnap felhívott és a barátnőd vette fel a telefont.
- Basszus!!! - csaptam egyet a lépcső korlátjába. Hannah említette, hogy hívott egy haverom, de ezek szerint nem haver volt hanem Vanessa. Ezt nem hiszem el.. Ezért nem vette fel a telefont. - Nézd Ben. Tegnap lett volna egy randink amire én nem mentem el mert... Lefeküdtem Hannah-val. Nem tehettem mást. Te ezt nem értheted.. Nem is baj, hogy nem. De szeretem Vanessát. - néztem rá kétségbeesetten.
- És Hannah-t? - tette fel azt a kérdést amit reméltem, hogy nem fog. Kínosan lehajtottam a fejem és inkább nem mondtam semmit. Tudtam, hogy azonnal rájött. Ennek hangot is adott.
- 2 lányt szeretsz és hülyítesz egyszerre?
- Aha. Vanessával már az elején megbeszéltük, hogy neki ott van Chris nekem meg Hannah. De..
- Lefeküdni nem kellett volna vele. - fejezte be Ben a gondolat menetemet.
- Igen. - bólintottam. - Hol van?
- A teremben. És látni sem akar. De szenved. Figyelj. Délután menj át hozzá. Beszéljétek meg. Mert borzasztó látni, hogy milyen szomorú. Csak az a fontos, hogy ő jól legyen. Szóval mondj neki el mindent.. meg fogja érteni.. Mert szeret. - közölte majd sarkon fordult.. Mert szeret.. Ez az egy mondat járt a fejemben. Szeret és én eljátszottam a bizalmát. Lehunytam a szemem, hogy erőt vegyek magamon és folytatni tudjam ezt a napot. Az érzés, hogy lehet elveszítem pokoli. De tudom, hogy ha nem sikerül megölnöm Hannah-t akkor Vanessát és a családomat ölik meg helyette. Bármilyen idiótán is hangzik érte teszem. Az egy dolog, hogy élvezem, de az egy másik, hogy ez a munkám is.
Gondolataimba merülve léptem be a kémia laborba, ahol most az ofővel lesz óránk. Bevágtam magam Chris mellé a padba és erőteljesen megdörzsöltem az arcom hátha elmúlik a fáradtság.
- Minden oké? - fürkészett Chris.
- Ja csak fáradt vagyok.
- Lány mi? Örülnék ha emiatt lennék fáradt. - közölte mire én felkaptam a fejem. - Amióta együtt vagyok Vanessával nem voltam lánnyal. Másfél éve. Én várok rá meg minden. Értem, hogy még szűz és fél, de jó lenne ha már úgy érezné itt az ideje. - törtek ki belőle az érzelmek. Ha most bunkó lennék közölném vele, hogy Vanessa már rég úgy érzi és nem szűz már. Velem szokott lefeküdni. Elég sűrűn ráadásul. De nem vagyok bunkó. Meg ahhoz sincs energiám, hogy szemétkedjek.
A kémia tanárnő alias ofő belépett a terembe és felmért minket. Szokásos reggeli pofa vizit. Feljebb tolta orrán a szemüveget és leült a tanári asztalhoz. A naplót kezébe véve kínzó lassúsággal lapozgatott. Az osztály feszülten várakozott remélve, hogy most már végre szólít valakit. Volt egy igen rossz előérzetem. Méghozzá azért mert feltűnően nézett amikor belépett az ajtón.
- Turner. - mondta ki a nevem. Sejtettem. Halál nyugodtan feltápászkodtam és kisétáltam a táblához. - Beszélj nekem az ammóniáról!
- Az húgy nem? - vágtam zsebre a kezem.
- Parancsolsz? - szaladt fel a tanár szemöldöke az egekig.
- Akarom mondani vizelet.
- Van abban is de nem az. - csattogtatta idegesen a tollát a tanárnő.
- Akkor passz.  - vonogattam a vállam.
- Ülj le egyes. - erőltetett magára nyugalmat a tanárnő. Nagyot sóhajtva sétáltam vissza a helyemre. 30 másodperc. Egyéni rekord. A továbbiakban lehajtottam a fejem a padra és elaludtam. Ahogy a nap többi részében is. Ebéd szünetben tettem egy apró kísérletet arra, hogy beszéljek Vanessával. Ott ült az asztalnál a barátnőivel. Nem rendezhet jelenetet. Hiszen nem tudják, hogy járunk. Elhívom és megdumáljuk. Meg ahogy én azt elképzeltem.
- Vanessa. Vanessa. - szólongattam, de mintha meg se hallotta volna. A barátnői sorra megfordultak de ő háttal maradt.
- Oh, Adam. - nézett végre rám. - Na haragudj nem hallottam mert akkora itt a ricsaj. - vigyorgott rám gyúnyosan és visszafordult.
- Hát jó. - sóhajtottam és ültem le a saját bandámhoz. Egész ebéd szünetben őt néztem hátha ki tudok valamit olvasni a viselkedéséből de semmi. Ugyanúgy viselkedett mint eddig. Nap végére már az őrület határán voltam. A legjobban az verte ki a biztosítékot, hogy egész nap Chrissel smárolt. Mintha direkt az én idegeim akarná húzni. És szerintem ezért is csinálta. Megérdemlem. Ezt is. Ostorozni kellene magam az egyszerűbb.
Idegesen szálltam fel a motorra és indítottam be. Nem hazafelé vettem az irányt hanem a közeli játszótér felé. Igazából csodálkozom, hogy nem történt baleset mert az akkori állapotomban simán nekimentem volna valaminek. Leültem egy padra és elővettem a telefonom. Miután megírtam az SMS-t rekord idő alatt jött a válasz. "5 perc és ott vagyok." Kifújtam a levegőt és némán magam elé merengve vártam, hogy végre megjöjjön. Az az öt perc amíg várakoztam egy örökké valóságnak tűnt. Mát ott tartottam, hogy felhívom hol van. De akkor egy kéz érintette meg a vállam.
- Régen nagyobbnak tűnt ez a játszótér. - ült le mellém a bátyám.
- Régen mi is kisebbek voltunk.
- Mi történt?
- Emlékszel még Emily-re és Britney-re?
- Igen. Azt jól elbasztam. Mindkettőbe voltam egyszerre szerelmes és végül mindkettőt elvesztettem. Miért?
- Hát csak.. Van Hannah és Vanessa és..
- Ne! Ne ess az én hibámba. Tanulj belőle. Látod, hogy azóta se volt komoly barátnőm. Ez veszélyes játék.
- Tudom jól! - nyögtem fel fájdalmasan. - De egyiket sem tudom elengedni. Képtelen vagyok.
- Nézd én nem írom elő mit csinálj de ha rám hallgatsz akkor ez egyikkel szakítasz. Melyiket szereted jobban?
- Hát pont ez az! Nem tudom.. Egyformán.
- Melyikkel érzed magad jobban?
- Mindkettővel.
-Nehéz eset vagy.
- Jó mindegy. Hagyjuk a lelkizést. Ki tud nagyobbat ugrani? - néztem vele farkas szemet. Szinte egyszerre pattantunk fel és rekord gyorsasággal foglaltunk el egy-egy hintát. Nagyokat löktünk mindketten, míg nem repültünk magasra a hintával.
- 1.. 2.. 3! - kiabáltuk egyszerre és ugrottunk ki a hintából. Nevetve feküdünk hanyatt és mértük meg, hogy melyikünk nyert.
- Ugyanakkora. - bizonygatta Kevin.
- Nem igaz! Nézd már meg, hogy az enyém messzebb van! - mutattam a nyomra amit hagytam a homokban.
- Igen? - vonta fel a szemöldökét a bátyám és ugrott rám egy határozott mozdulattal. Leterített a földre és egyik kezével átfogta a nyakam a másik kezével barackot nyomott a fejemre.
- Ne ne már!! - tiltakoztam. - Ez nem volt tisztességes! - sértődtem be. A bátyámmal mindig nagyon jól el voltam. Gyakran jártunk ki ketten erre a játszótérre kettesben és játszottunk. Volt amikor szuperhősöset, volt amikor rendőröset meg egyéb játékokat. De egyre tisztán emlékszem. A vége mindig egy orbitális veszekedés volt.
- Nem ér elnyomni a kisebbet. - nyújtottam ki a nyelvem. Kevin nevetve felállt a földről, majd én is így tettem.
- Sajnálom, hogy mostanában keveset vagyunk együtt. - hajtotta le a fejét hazafelé menet.
- Nem gáz. Megértem. Egyetem meg minden.
- Nem! Vagyis de de ez nem mentség. Oda kellett volna figyelnem rád és akkor most nem kéne drogot árulnod. Az én hibám. - mondta halkan.
- Kevin. Erről te nem tehetsz. Egyéni döntésem volt és csak az én felelősségem. Jobb bátyám voltál és vagy mint azt hiszed. Apám helyett apám vagy. De ne várd, hogy megöleljelek. - közöltem könyörtelenül.
- Dehogy is! Az fura lenne. - nézett furán.
- Én itt leválok. - közöltem.
- Miért?
- Elmegyek Vanessához. Meg kell beszélnünk.
- Sok sikert. - veregette meg a vállam Kevin. Megdörzsöltem az államat és bekanyarodtam az utcába. Nem tudtam mit fogok neki mondani, de bármit is annak hatásosnak kell lennie, hogy megbocsásson. Erőt vettem magamon és bekopogtam az ajtón. Vanessa nyitott ajtót, de ahogy meglátott megpróbálta bevágni. Sikerült is volna neki ha a lábammal nem akadályozom meg.
- Beszélnünk kell!
- Nekünk nincs miről beszélnünk! - rázta a fejét hevesen.
- Ó, dehogy is nincs. - fogtam meg az ajtó szélét és toltam be. Amikor szabad volt az út beléptem a lakásba.
- Azonnal menj ki! Ehhez nincs jogod! Vagy magadtól mész vagy kidoblak! - "fenyegetett" meg.
- Hajrá. - vontam fel a szemöldököm. Vanessa vett egy mély levegőt és szerintem magában elszámolt tízig. Vagy százig. Attól függ mennyi türelmet akart összegyűjteni.
- Lefeküdtél Hannah-val? - nézett mélyen a szemembe. Tudja, de az én számból akarja hallani. Nem hazudhatok neki.
- Igen. - hajtottam le a fejem. A következő pillanatban egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Felnéztem és Vanessa könnyes tekintetével találtam szembe magam. Keze meglendült és ütlegelni kezdett.
- Te szemét állat! - ütött egy utolsót én meg jó erősen magamhoz öleltem. Nem ellenkezett ami jó jel. - Utállak.
- Tudom. - suttogtam mosolyogva. - Csak had magyarázzam meg. A teljes igazságot. Kérlek.
- Nem tudom, hogy hallani akarom-e. - törölte meg a szemét. - Oké. - bólintott néhány másodperc gondolkodás után. Megfogtam a kezét és a nappali felé vezettem. Leültettem a kanapéra de én állva maradtam.
- Nem ülsz le?
- Nem így jobb. - mászkáltam fel alá. - Tudod mi a munkám igaz?
- Igen. - válaszolt szűkszavúan.
- Nem rég kaptam egy feladatot. Hannah közelébe kell férkőznöm. Van nála valami ami kell nekünk és amit nekem kell megszereznem. Ha nem teszem meg akkor annak következményei vannak. Tudom, hogy ez nem mentség, de remélem, hogy megérted és megbocsáltasz. Hiszen már az elején megbeszéltük, hogy ez egy kötöttség nélküli kapcsolat. És ha lerendeztem ezt a Hannah dolgot akkor együtt lehetünk ténylegesen is csak..
- Szóval ha jól értem akkor Hannah a munkád. Az a munkád, hogy lefeküdj vele. Mint a kurváknál. - vágott a szavamba.
- Igen!... Mi??? Nem! - néztem rá furán. Egyébként azt természetesen nem mondom el neki, hogy meg akarom ölni Hannah-t mert az csak lökés lenne a szakadék szélén.
- Ezt meg kell emésztenem. Nem tudom, hogy meg akarok-e bocsátani neked. Vagy, hogy egyáltalán meg tudok-e.
- Emlékszel az első napra? - kérdeztem rá.
- Persze. - mosolyodott el. - A kávézóban. Miután hazamentem hálát adtam Moninak, hogy nem jött el. Nézd.. Csináljuk azt, hogy te megpróbálsz bizonyítani és én meglátom, hogy meg tudok-e újra bízni benned. Mert ez így nekem kevés.
- Oké.. De mit akarsz? Táncoljak neked? - néztem rá kérdőn.
- Nem rossz ötlet. - nevetett fel.
- Ugye csak szívatsz?
- Nem. - vonta fel a szemöldökét.
- Istenem. Te aztán nehéz eset vagy. - kapcsoltam be a zenét.

                                                                         ***

- Nem igaz! - fogta a fejét Vanessa.
- Ennyit arról, hogy erős vagy és kibírod. Nézd meg! Most is lefeküdtél velem. - vigyorogtam a képébe.
- A te hibád! Amikor letépted a felsőd akkor.. - pirult el.
- Imádom amikor zavarban vagy. - adtam puszit az arcára.
- Örülök neki. - nyújtotta ki a nyelvét. - Holnap eljössz velem a parkba?
- Persze.
- De tényleg vagy most is felültetsz?
- Tényleg. - biztosítottam.
- Vanessa!! - hallatszott egy hang a konyhából. - Megjöttünk!
- Ez a nagyi meg anya. Öltözz! Nem láthatnak itt! - kelt ki Vanessa az ágyból és kapkodta magára a ruháit. Én is így tettem. 2 perc alatt kész lettem és egy gyors csókot nyomva Vaninak kimásztam az ablakon. Alig léptem ki az utcára megcsörrent a telefonom. Nina hívott. Kinyomtam. Semmi kedvem nem volt hozzá most. Megint megcsörrent a telefonom. Újra Nina. Ha kinyomom akkor azt jelenti most nem tudunk beszélni. De ő egy erőszakos ember. Amikor harmadjára csörrent meg a telefonom idegesen felkaptam.
- Mi a fenét akarsz? - ordítottam a telefonba idegesen.
- Ööö.. Csak beszélni veled.
- Úristen Hannah bocs csak azt hittem a nővérem az.
- Semmi baj.. Milyen napod volt?
- Fárasztó. - sóhajtottam. - Neked?
- Nekem is. Én vigyázok a húgomra.
- Átmenjek segíteni? - kérdeztem.
- Nem kell. El vagyok én vele. Csak néha fárasztó. Mint most is. Mennem kell mert mesézni akar. Szeretlek. Szia.
- Én is téged. - tettem le a telefont. Hazaérve lerúgtam a cipőmet és a nővérem dühös tekintetével találtam szembe magam.
- Te kinyomtál??? - tette csípőre a kezét.
- Aha. - legyintettem és sétáltam fel a lépcsőn. Még fenn is hallottam , ahogy a nővérem anyának papol arról, hogy mennyire neveletlen vagyok és stb. A szobába beérve aztán megtorpantam és majdnem elüvöltöttem magam.
- Te mi a frászt keresel itt???????? - meredtem az előttem álló személyre akit azt hittem soha nem látok már az életben.