1. évad 26. fejezet

Sziasztok!:)
Köszönöm az előző fejezethez a kommenteket. Hihetetlenül jól estek. Nem tudom hol lennék nélkületek. <3 :'))
 Ahogy látom Bent szeretitek a legjobban. Hát majd kiderül, hogy mi lesz a vége. Soffe-nak igaza van Vanessa enyhén úgy festhet kívülről mint egy.. egy.. Értitek:D De végül ez változni fog.
A lényeg, hogy itt a fejezet és remélem tetszeni fog. 




                 ..:Egy fejezet lezárul:..


[Vanessa szemszöge]

Belépve Benék házába megcsapta az orrom az a jól eső illat ami gyerek korom óta mindig megnyugtat. Ben közelsége mindig a legjobbat hozta ki belőlem. Mi ketten olyanok voltunk és vagyunk mint a mágnes. Elválaszthatatlanok. Olyan kötelék volt köztünk a kezdetektől kezdve amit nem sokan értenek meg. Ő nem egyszerűen a legjobb barátom hanem a lelkitársam. Akkor is megértett amikor más nem. Elég volt rám néznie és máris kiolvasta belőlem a legféltettebb titkaim. Mindig úgy intézte a dolgokat, hogy nekem jó legyen és belehalok a tudatba, hogy miattam szenved. 

- Ööö.. Talán menjünk fel a szobámba. - hajtotta le a fejét zavartan. Erről beszéltem. Minden más lesz. Régen sosem feszengtünk egymás közelében most meg a szemembe sem mer nézni. Némán bólintottam és néma csöndben elindultunk az emeletre. A szobában Ben leült az ágyára és felvette azt a rémisztően komoly ábrázatát, hogy azt higgyem nincsen baj. De győztek az árulkodó jelek. Olyan erővel szorította az ágyon a paplant, hogy azt hittem elszakítja. 

- Nézd én.. - kezdte el, de én félbeszakítottam.

- Gondolkoztam. Azon, hogy mindent rosszul csináltam az elmúlt hetekben.. Években. - nevettem fel szomorúan. Összejöttem Chrissel miközben Adammel folytattam titkos kapcsolatot. Arról nem is beszélve, hogy figyelmen kívül hagytam valamit. Azt ami a legfontosabb az életemben.

- Mit? - tüntette ki továbbra is a padlót a tekintetével.

- Téged. - vizsgáltam az arcát. Ben felkapta a fejét és mélyen a szemembe nézett.

- De.. - kezdte megint de én újra félbeszakítottam.

- Ha jobban odafigyelek rád akkor az érzéseid is szemet szúrtak volna. Én.. gondolkoztam azon, hogy mi is lenne a jó megoldás. Hogy helyesen cselekedjek.. És én.. Szeretlek...

- De nem úgy. - fejezte be helyettem a mondatot.

- Igen. Inkább úgy mint egy testvért. De tudom, hogy te szeretsz és félek, hogy ez neked nem elég és elmész és én örökre elveszítelek. Azt nem bírnám ki..  - fuldokoltam már a könnyekben, de Ben egy mozdulattal a kezét a számra tette megszakítva ezzel a pillanatnyi érzelem kitörésemet. 

- Nézz rám. - emelte meg a fejem az államnál fogva. - Itt vagyok. - fogta meg a kezem. Hirtelen melegség kárt át és úgy éreztem minden rendben és soha nem fog elhagyni. Csak ahogy nézett.. Most már láttam.. Láttam a szemében, hogy szeret. Olyan leplezetlen vágyakozással nézett rám, hogy belesajdult a szívem. Tudtam, hogy nem kellene de nem bírtam megállni, hogy ne öleljem meg. Egy heves mozdulattal a nyakába ugrottam és teljes erőmmel magamhoz szorítottam. Arcom beletemettem a nyakába és lehunytam a szemem. Nem tudom meddig álltunk egymást ölelve a szobájában, de valószínűleg elég sokáig. Semmi mást nem hallottam csak az Ben egyenlőtlen szuszogását és a szíve dübörgő hangját. Idilli szerelmes... Miket beszélek?? Baráti pillanatunkat Ben anyukája szakította félbe. 

- Szia Vanessa. De jó, hogy itt vagy. Nem kérsz inni valamit kis drágám? - mosolygott rám kedvesen az anyukája. - Vagy félbeszakítottam valamit? 

- Igen anya. - bólintott Ben. - Épp meg akarom erőszakolni Vanessát.

- Köztudott fiam, hogy nincs humorod. - forgatta a szemét az anyukája, mire én elnevettem magam. 

- Szerintem vicces vagyok. Vanessa? - fordult felém.

- Egy kicsit. - vigyorogtam.

- Na szép. - játszotta a sértődöttet.

- Ne máár. Tudod, hogy imádlak. - indultam felé, hogy nyomjak egy puszit az arcára, de hirtelen meggondoltam magam és megálltam. Ezt Ben is észrevette és szomorú mosollyal lehajtotta a fejét. Azt hiszem bennem is megváltozott valami. Semmi sem lesz már olyan mint eddig volt. Hosszú percek teltek el, hogy egyikünk sem szólalt meg. A kínos csönd már-már fullasztó volt. Fogalmam sem volt mit is mondhatnék. Végül Ben szólalt meg elsőként.

- Akarsz egyet medencézni? - vonta föl a szemöldökét.

- Hogy? - röhögtem el magam. 

- Medencézés. Levetkőzöl némileg hiányos öltözetbe és beleugrasz egy tiszta, klóros vízzel teli hatalmas kék lyukba a földön. Az ugrás nem kötelező. - magyarázta.

- Hááát.. Oké. De nincs itt fürdőruhám. - húztam el a szám.

- Az nem probléma. - vigyorodott el.

- Hogy érted?

- Így. - indult meg felém és kapott az ölébe. Tudtam mi jön, épp ezért sikítozva próbáltam kiszabadulni szorosan tartó karjai közül. Ben átszáguldott velem a nappalin keresztül ki a kertbe. Ököllel ütlegeltem a karját amit ő csak egy jól eső nevetéssel jutalmazott, majd megállt a medence szélénél. A szemembe nézett és rám vigyorgott.

- Fogd be az orrod. - figyelmeztetett és egy pillanattal később már azt éreztem, ahogy a víz belefolyik a számba, az orromba és a fülembe is. Vadul csapkodtam és igyekeztem magam a felszínre húzni, ahol aztán vettem egy nagy levegőt és megdörzsöltem a szemem. Nagyokat pislogtam, hogy kitisztuljon a látásom.

- Nem hiszem el, hogy megtetted. 

- Pedig számíthattál volna rá. - guggolt oda a medence széléhez.

- Ez így nem ér. - fontam keresztbe a karom. Ben szórakozottan legyintett egyet és levette a pólóját. Hátrált pár lépést, aztán beleugrott a medencébe. Egy másodperccel később kibukkant a medencéből és nevetve rázta meg a haját. Alkalmam nyílt jól megnézni magamnak a legjobb barátomat. Végigfuttattam a szemem a csillogó kávébarna haján, a smaragdzöld szemén, telt ajkain, arca markáns vonalain, nyakának szirtjén, izmos mellkasán amin tetoválások tekeregtek és csípőjének V vonalán. Szerencsés az a lány aki egyszer megkapja. A világon nincs olyan ember aki tagadhatná, hogy Ben az egyik legjobb pasi a földön.

- Mit nézel? - söpört ki egy sötét tincset szórakozottan a homlokából. 

- Brutál jó pasi vagy. - bámultam őt továbbra is. Elállt a lélegzete és a következő pillanatban azt vettem észre, hogy az orrom előtt áll.

- Hogy? - nyelt egyet. Közelebb hajolt, majd én is. Ajkaink már súrolták egymást.

- Eszméletlen jól nézel ki. - beszéltem a szájába. A légzése felgyorsult és épp hajolt volna oda hozzám egy csók reményében, amikor az anyukája kiabálását hallottuk

- Ben! - jött ki a házból. - Áá, játszotok. Csak azt akartam mondani, hogy kész a csokis keksz. Mind gyermekkorotokban. Ha már így nosztalgiáztok mint régen.

- Persze mint régen.. - suttogtam magam elé. Arcon fröcsköltem Bent, hogy oldjam a feszültséget és kimásztam a medencéből. Ben fürkésző tekintettel nézett rám, de végül követett ő is. Nem hiszem el, hogy majdnem hagytam, hogy megcsókoljon. És még akartam is.. Te jó ég!
- Jössz be enni? - szakította félbe a gondolataim Ben.
- Nincs váltó ruhám ez pedig vizes. És nem szívesen áztatnám el a házatokat. - ráncoltam össze a szemöldököm mire Ben drámaian felsóhajtott és bevágtatott a házba. Ott álltam ledermedve. Ez most itt hagyott? Hamar kiderült, hogy nem, mert egy perc múlva az egyik ingével a kezében tért vissza.
- Vetkőzz le és vedd fel! - utasított, a kezembe nyomva a kék ruhadarabot.
- Nem gondolhatod komolyan. - kerekedtek el a szemeim.
- Tőlem estig is itt maradhatsz azt várva, hogy megszáradj. - jelentette ki.
- Oké. - vettem egy mély levegőt. - De fordulj el, amíg átveszem. - hessegettem a karommal. - Nem hiszem el, hogy Benék udvarán öltözöm át egy szál ingbe. - motyogtam magam elé. Levettem a pólóm, aztán a nadrágom, majd felvettem a fehér inget. begomboltam 4 gombját és megfordultam.
- Tudom, hogy lestél te kis piszok. - löktem meg játékosan a legjobb barátom.
- Lebuktam. - emelte fel a kezét nevetve. Így ingben már valamivel kellemesebb volt, de még így is vizes maradt a fehérneműm, amitől az ing is átázott. Ben végigfuttatta a tekintetét rajtam, és sietősen beviharzott a házba. Hát ebbe meg mi ütött? Megvontam a vállam és utána indultam. Mrs. Garr természetesen most is a konyhában ügyködött és kis poharakba narancslevet töltött. Mosolyogva és egy kicsit feszengve leültem a pulthoz Ben mellé és vettem egy csokis kekszet. Ugyanolyan finom mint régen.
- Mostanában olyan keveset jársz ide. A fiam meg állandóan csak nyafog hogy "Vanessa nem hív", "Miért nem hív már Vanessa?", "Lehet, hogy fel kellene hívni..", Fel kellene hívni aztán letenni".
- Anya. - sziszegte Ben a fogai között.
- Jaj már. Ez tök aranyos. - borzoltam össze a haját.
- Marhára. - motyogta és lehajtotta a fejét. Én benyúltam a pult alá és rátettem a kezem az övére, mire halványan elmosolyodott. Ezután kicsit felszabadultabban telt a délutánunk. Teleettük magunkat keksszel és popcornnal. Azonkívül megnéztük a Rec 1-2-őt. Mondanom sem kell, én nagyon féltem. De kihisztiztem, hogy utána megnézzük a Másnaposok 3-mat is. Hát nagyot csalódtam benne. (Egyértelműen az 1 a legjobb.) De azért nem volt annyira rossz. Hiányoltam az első részben annyiszor megjelenő poénokat. Ez semmi volt. Arról nem is beszélve, hogy Ben bealudt a közepén és úgy is maradt. Semmivel nem tudtam felkelteni. Ráztam, ütlegeltem, ordítottam a fülébe, csikiztem, pofozgattam, de semmi. Kezdtem azt hinni, hogy meghalt. Végül feladtam a keltegetését és felmentem a szobájába. Minden olyan ismerős volt ott. A falak tele voltak a közös képeinkkel.

Vanessa

Volt amelyiken mosolyogtunk, volt, hogy ölelkeztünk vagy épp puszit adott egyikünk a másiknak. És ekkor elgondolkodtam.. Mi az amit Ben szeret bennem? És Adam.. Meg Chris.. Belenéztem a falon lévő kis tükörbe és jól megnéztem magamnak ami benne volt. Sötét, szinte fekete haj, mélyen ülő barna szemek.. A bőröm kissé bronz színű mert félig mexikói vagyok. Az ajkaim teltek és egyesek szerint szépek.
Sok fiúval jártam és egyik sem volt csúnya, ráadásul az utcán is megfordultak utánam a fiúk, de egyszer sem gondoltam bele miért.. Én nem vagyok olyan szép lány.. Legalábbis saját véleményem szerint nem.. Inkább csak átlagos. Még különleges sem vagyok.. Mikor kicsi voltam modell szerettem volna lenni, de soha sem sikerült. Csak Ben fotózott a hátsó kertben amikor elszomorodtam mert azt mondták túl alacsony vagyok a modellkedéshez. Bizony.. A magam 156 centijével. Anyuék ösztönöztek sokáig, hogy fotómodell legyek, de ahhoz meg sosem éreztem elég szépnek magam. Tehát nem lett belőle semmi.
- Mit nézegeted magad a tükörben? - hallottam egy hangot a hátam mögül és ijedtemben hatalmasat ugrottam.
- Megijesztettél. - néztem csúnyán Benre aki csak ásítva megvonta a vállát. - Semmit csak..
- Csak megnézted, hogy a víztől milyen borzalmasan állt be a hajad. Se egyenes, se göndör. Ne izgulj ez már csak rosszabb lesz. - vigyorodott el gonoszan.
- Köcsög. De igazad van. Nemsokára begöndörödik. Úgy fogok kinézni mint egy pudli.. - húztam el a szám.
- Hát igen.
- Jobb lenne ha nem értenél ennyire egyet mindenben. - néztem rá gyilkos tekintettel. Idegesen a kezemmel próbáltam igazgatni a hajam, de hiába. Alig 1 óra és olyan lesz a hajam mintha 8-szor egymás után feltupírozták volna a hajam. Utálom.
- Így is szép vagy.. Na mehetünk? - csapta össze a tenyerét Ben.
- Hová? - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Hát a játszótérre. - mondta kábé olyan stílusban mintha egy gyereknek magyarázná.
- Csak egy ing van rajtam. - tájékoztattam. Megforgatta gyönyörű szemeit és a szekrényéhez sétált. Kivett belőle egy boxert (!!!!!!!) és a kezembe nyomta.
- Húzzam a fejemre zsáknak? - fintorodtam el.
- Vedd fel. - nyomott puszit az arcomra, de amint megtette el is pirult. Remek.. Már én sem úgy reagáltam rá mint régen.. Furcsa volt az ajkai érintése az arcomon.
- Nem is tudom.. - Vizsgálgattam a kezemben lévő ruhadarabot. - Ez hozzáért a kicsi Benhez.
- De azóta ki van mosva.. Esküszöm. - bizonygatta.
- Tuti?
- Igen. - noszogatott a fürdő felé. Belökött az ajtón én meg elforgattam a kulcsot a zárban. Megtámaszkodtam a mosdó kagylóban és vettem egy mély levegőt. Először is hideg vízzel megmostam az arcom és helyrehoztam az elkenődött szemfestékemet. Az ujjaimmal úgy-ahogy megfésültem a hajam, majd feltűrtem az inget ami jóindulattal sem nevezhető az én méretemnek. Mivel nem volt más választásom felvettem a fekete boxert és szemügyre vettem magam a nagy tükörben. Mint aki vagy a pizsamájában van vagy egy kis.. AZ után kelt ki az ágyból éppen. Remélem nem lát meg senki az utcán. Ez vérciki. Egy hirtelen ötlettől vezérelve beleszagoltam Ben ingébe. Mint mindig most is dezodor, cigi és mentol illata volt. Akarva-akaratlanul is elmosolyodtam bár magam sem értem miért. Lehunytam a szemem és lenyomtam a kilincset. Ben az ágyon ülve telefonált éppen valakivel.
- Itt van Vanessa is. Kihangosítalak. - vette el a telefont a fülétől és nyomta meg a kijelzőjét.
- Szia Vaniii. - hallatszott Moni hangja a telefon túlsó végéről. Mérget vettem volna rá, hogy integet.
- Szia Moni. Mizujs? - mosolyodtam el.
- Olyan elegem van! - kiabált a telefonba.
- Tényleg elege van. - bólogatott Ben. - De miért is?
- Mert David állandóan piszkál. És kivagyok tőle. Már nem győzöm őt verni. Bármit is teszek nem hat rá. Vagy az éjszaka közepén hívogat vagy gúnyolódik rajtam és én ezt már nem bírom. A múltkor is békésen zenét hallgattam a buszmegállóban és ő elvette az ipod-omat!!!!! Érted? Elvette. És közölte, hogy nem adja vissza, úgyis tanulnom kell egy kis jó zenei ízlést szerinte mert T. Mills béna. Hogy mondhat ilyet? Miért engem szekál? Utálom! Abban merül ki az egész napom, hogy vele veszekszem. Most is vele írogatok Face-en. Nem hagy nyugodni. Most a hajam piszkálja. Meg kell védenem. Mi jogon szólja le??  Na mennem kell mert azt hiszem nem állók jót magamért sziasztok! - hadarta és kinyomta a telefont. Vigyorogva Benre néztem és pár másodperc múlva kitört belőlünk a nevetés. Ennél hülyébben nem is intézhetné David. A vak is látja, hogy bejön neki Moni.
- Szerinted Moni mikor jön rá? - röhögött továbbra is Ben.
- Passz. Szerintem soha. - dőltem hátra az ágyon. - Na menjünk.
- Oké. - tápászkodtunk fel mindketten és futottunk le a lépcsőn. Mivel az én drága legjobb barátom is felismerte, hogy nekem így milyen kellemetlen az utcán menni, így bujkálva jutottunk el a játszótérig. Nagyon vicces volt. Úgy éreztem magam mint egy kémes filmbe kerültem volna. Bokrok és fák mögött rejtőzködtünk, bár nem értem miért amikor egy árva lélek sem mászkált az utcán. Nem baj. Mindenesetre vicces volt. Ben szerintem azt hitte, hogy ő Rambo mert gurult a földön össze-vissza és közben úgy tartotta a kezét mintha fegyver lenne. Még az övét is felkötötte a fejére. Már fetrengtem a röhögéstől. Úgy nevezte el az "akciót", hogy: " Vanessa és a boxer." Kreatív, nem mondom. (Csak egy kicsit vagyok gúnyos.)
- Hinta? - nézett rám Ben a játszótéren.
- Inkább libikóka. - futottam nevetve az említett tárgy felé. Ben csak a fejét csóválva kocogott oda hozzám és ült fel velem szembe. Azt hiszem ezt nem gondoltuk át eléggé. Én a magam 48 (tudom nagyon sovány, de nem tehetek róla) kilójával és Ben a 76 kilójával nem vagyunk túl egyenesen arányosak. Az történt, hogy Ben alulra került, én meg fölülre és úgy is maradtunk. Nem mozdultam lejjebb. Pislogás nélkül meredtünk egymásra majd mindkettőnkből kitört a röhögés. Ez sem volt túl szerencsés húzás mert a nagy vidámság közepette nem tartottam meg az egyensúlyom és hát.. leestem a libikókáról.
- Aú. - nyögtem egyet a fájdalomtól, de még mindig nevettem.
- Te totál megbuggyantál. - hajolt fölém szórakozottan az én zöld szemű hercegem.
- Oh, én megmentőm. - nyújtottam felé a karom mire ő vigyorogva felsegített.
- Hihetetlen egy csaj vagy. - röhögött.
- Köszönöm. - adtam neki egy puszit.
Olyanok lehettünk kívülről mint akik beszívtak, de nem igazán érdekelt. Végre megint szántunk egymásra időt. Csak azt sajnálom, hogy ahhoz, hogy belássam ezt a dolgot - azt, hogy elhanyagoltam Bent - ehhez az kellet, hogy bevallja nekem az érzéseit. Viszont innentől kezdve mindent megteszek, hogy a lehető legtöbb időt vele töltsem. Talán idővel kiszeret belőlem és talál egy olyan lányt aki szereti és akit ő is szeret majd. Bárcsak... Istenem bárcsak úgy tudnám szeretni, ahogy ő engem.
- Min gondolkozol? - simított a fülem mögé egy tincset.
- Azon, hogy le akarok feküdni és nézni a naplementét. - pislogtam lányosan.
- Már rég lement a nap. - törte szét a pillanatomat Ben. - De tőlem. - dobta hanyatt magát egy mozdulattal. Összeráncoltam a szemöldököm, de én is követtem a példáját. Sokáig.. Talán hosszú órákig csöndben feküdtünk és bámultunk magunk elé. Hazudnék, ha azt mondanám a csillagokat néztük, mert 1. Ben nem egy csillag nézegetős fiú. 2. Los Angeles nem olyan város ahol túl sok csillag lenne. Legfeljebb a planetáriumban.
De nem is bántam, hogy nem beszéltünk. Így volt időm átgondolni a dolgokat.

- Szerinted mi az a házasság? - kérdeztem a mellett hintázó Bent. 6 évesek voltunk. Akkor a szüleim még éltek és Washingtonban laktunk. 
- Amikor valakik drága gyűrűket vesznek a másiknak mert nem sajnálják a pénzt. Ez nem lehet túl könnyű. - magyarázta Ben.
- Szerintem se. Apa és anya mindig veszekednek és olyankor apa mindig vesz valamit anyának. És azt mondja: "Sajnálom drágám nem úgy gondoltam."
- Igen nekem is. - bólintott Ben. - Te voltál már esküvőn?
- Igen. - bólogattam vadul.
- És milyen az? - pislogott nagyokat elgondolkozva.
- Hát a pap megkérdezi a fiút, hogy akarja-e a lányt. Olyankor a fiú mindig rá néz a lány apjára aki barátságosan mosolyog rá és bólogat, hogy igen, mire a fiú is kimondja, hogy igen. De közben nagyon izzad és fulladozik. - löktem egy nagyot a hintán.
- Ez kinek az esküvőjén volt?
- Anyu egyik kollégájáé. Anyu azt mondta, hogy a lány terhes lett és ezért a fiúnak hamarabb kellett elvennie, mert a lány apja haragudott volna ha a lány kövéren megy férjhez. - közöltem.
- A felnőttek furák. Én téged veszlek feleségül. - jelentette ki határozottan Ben.
- Miért? - vakartam meg a fejem.
- Mert egy idegent csak nem vehetek feleségül. És én csak téged ismerlek lányt. - tájékoztatott, majd leugrott a hintából. 
- De azt nem így szokás megkérdezni. - ráztam a fejem vadul. - Letérdelsz elém és azt kérdezed: "Hozzám jönnél feleségül?"
- Hát jó. - vonta meg a vállát Ben és letérdelt elém. - Vanessa. Hozzám jönnél feleségül?
- Persze. - mosolyogtam. - gyere mondjuk el anyának. - húztam a kezénél fogva Bent.

Nem tehettem róla, de elnevettem magam az emlék hatására. Olyan rég volt. A szüleim még éltek. Akkor született a kishúgom Emily.
- Min nevetsz? - fordult felém Ben.
- Eszembe jutott amikor megkérted a kezem. - vigyorogtam.
- Ja tényleg. - pislogott zavartan. - Vicces délután volt.
- Igen. - nevettem.
- Figyelj.. Bocs, hogy majdnem megcsókoltalak a medencében. - nézett mélyen a szemembe.
- Bocs, hogy majdnem hagytam. Viszont szerintem mennünk kéne. - álltam fel és nyújtottam felé a kezem. Ő megfogta és felállt. Elengedte a kezem (nem értettem miért) és elindultunk a sötét utcán keresztül. Küldtem egy SMS-t anyának, hogy ma Bennél alszom és reggel megyek haza. Anyu visszaüzent, hogy rendben és így én is nyugodtabb voltam, hogy nem aggódnak értem. Ben szobájába érve beszívtam az illatát.
- Adok egy másik, tiszta inget és aludhatsz a vendégszobában... - kezdte el, de közbeszóltam.
- Nem kell, veled alszom. Ahogy mindig. - mosolyogtam rá. - De a tiszta inget elfogadom.

Azt vettem észre, hogy Ben mintha megkönnyebbült volna, de mégis idegesebb lett. Különös, hogy milyen gyakran jár együtt ez a két vonás. Főleg a mi esetünkben. Megfogtam a tiszta inget, lezuhanyoztam és befeküdtem Mellé az ágyba. Éreztem, hogy még levegőt is alig mer venni. Megmozdulni aztán főleg nem mert. Így én léptem. Odahajoltam hozzá és orrommal végigsimítottak a nyakának vonalán, majd visszafeküdtem az ágy annak a pontjára ahol eredetileg tartózkodtam. Ekkor Ben felemelte a kezét és rákulcsolta ujjait az enyémekre. Nem szóltunk semmit csak feküdtünk mint kisgyerek. Lehunytam a szemem és elmosolyodtam. ezt is át fogjuk vészelni, ahogy minden mást. Küzdeni fogok a barátságunkért, mert ez az egyetlen dolog az életemben amiért kérdés nélkül küzdök. Ben. Csak ő. Szeretem Adamet és Monit is, de ha bármelyikük választás elé állítana Bent választanám. És most.. Ahogy hallom az egyenlőtlen légzését és kinyitva a szemem figyelem emelkedő mellkasát egyre inkább érzem. Itthon vagyok. - mosolyodtam el magamban, majd elnyomott az álom.

Reggel arra ébredtem, hogy a nap sugarai lágyan simogatják az arcomat. csodálatos volt. Ezt imádom Los Angelesben. Az örökös napsütést.

A másik dolog ami ébredés után szemet szúrt a kar mely engem ölel. Ben. Finoman átvetette rajtam álmában a karját és keze az enyémen pihent. Nagyokat pislogtam és halványan elmosolyogtam. Könnyeimmel küszködtem. A nyakamon éreztem meleg leheletét és tudtam, hogy ő ezt az éjszakát máshogy élte meg mint én.
Megráztam a fejem, hogy inkább ne is gondoljak a rossz dolgokra. Ehelyett megfordultam és piszkálni kezdtem az alvó Ben haját. Figyeltem ahogy az ujjaim végigfuttatom kávébarna hajában.
- Mit csinálsz? - motyogta félálomban.
- Semmit. - mosolyodtam el. Így visszagondolva tegnap óta állandóan mosolygok. Vagy a könnyeimmel küszködök. Ez a kettő felváltva. - Fel kellene kelni.
- Minek? - nyögte elkeseredetten.
- Mert fél tíz és mert haza kell mennem. - böktem a mellkasába.
- Jól van, jól van. Oké. - dörzsölte a fájó részt. 10 perc múlva már harci felszerelésben vettem a cipőm az induláshoz. Ben fürkészve nézett.
- Bökd ki. - ütöttem meg a karját játékosan.
- Most mi lesz?
- Beszélek Adammel. Aztán Chrissel.
- Gondolom szakítasz az egyikükkel. Chrissel. - vonta le a következtetést.
- Hát.. tényleg fogok ma szakítani.  - öleltem meg és siettem ki az ajtón, már a saját ruháimban. Bizony.. Hála az égnek megszáradtak. gyorsan hazaszáguldottam és átvettem valami viselhetőbb ruhát majd egyenesen Adamhez vettem az irányt. Sosem voltam még náluk, így eléggé izgultam, de beszélnem kellett vele. A házba szerencsére beengedett egy idős néni, de a lakás előtt megtorpantam. Vettem egy nagy levegőt és csöngettem. Szerencsémre Adam nyitott ajtót.
- Vanessa. - nézett furán. Gondolom nem értette mit is akarok 10-kor. - Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell. - tuszkoltam be az ajtón. - Van itthon valaki?
- Nem most csak én. Nemrég mentek el. Inni valamit? - hajolt oda hozzám és csókolt meg. A gyomrom szokás szerint liftezni kezdett és a szívem kiütötte a mérőt. A szerelem komolyan beteggé teszi az embert.
- Nem köszi. - hajoltam oda hozzá még egy csókért. Egy utolsóért. Karom keresztül vetettem a nyakán és utat engedtem kutakodó nyelvének. Mikor el akart hajolni nem engedtem. Azt akartam, hogy sokáig tartson. Vagy 5 perc elteltével elengedtem.
- Mi történt? - nézett rám olyan tipikus Adam vagyok és laza nézéssel.
- Szakítok veled. - mondtam ki életem legfájdalmasabb szavait.