2013. július 30., kedd

1. évad 27. rész

Sziasztok!:)
Még egyszer szeretném megköszönni az előző fejezethez érkezett kommenteket és iszonyat hálás vagyok mindenért. Ééés.. Végre egy újabb Adam szemszögű fejezettel szolgálok nektek..:DD Elnézést ha kicsit lapos lett, de ebben a nagy melegben szenvedés volt az írás.

Puszi, Vanessa


               ..:Nem tudtam mim van amíg el nem veszítettem:..

[Adam szemszöge]


Adam Turner
- Mondd csíííííz. - jött be a bátyám a fürdőszobába kezében egy fényképezőgéppel (?). Zavartan megfordultam és elvigyorodtam. Kattintott párat aztán felém mutatta a képet.
- Most is eszméletlenül nézek ki. Jó ez a kék háttér. - ráncoltam össze a szemöldököm.
- Még a boxered is megy hozzá. - röhögött fel Kevin.
- Amúgy megkérdezhetem minek is kellett lefotóznod engem félmeztelenül? - néztem rá furán.
- Mert a családi album üres, tehát úgy döntöttem megtöltöm. Mindenkiről csinálok egy reggeli fotót. A címe: "Felkelt a nap a Turner családban." - magyarázta.
- Ötletes. - bólogattam komolyan.
- Tudom. - sétált ki a fürdőszobából. A bátyámnak sosincs reggel.. Vajon mikor szokott kelni? Na mindegy. Most reggel hét óra van. Anyáék nemsokára várásrolni mennek, Kevin az egyetemre és Nina is az egyetemre, a kicsik a nagyinál, Joe bácsi és Gwen pedig nyaralni. Tökéletes alkalom, hogy meglátogassam Armandot. Tegnap anyunak hála el tudtam sikeresen rejteni. Azt mondtam, hogy Chrishez megyek házi dolgozatot csinálni spanyolból. Természetesen simán átengedett és nem az a fajta szülő, aki felhívja Chris szüleit, hogy valóban ott vagyok-e. Anyu jó fej. De a lényeg az, hogy sikeresen eldugtam a volt cellatársamat. Most jelenleg egy lepukkant raktárban tanyázik, ahol még a kóbor kutyák sem fordulnak meg. Segítenem kellett, neki ahogy ő is segített nekem annak idején. Akkor is ha nagyon kockázatos. Apa az este is pont arról beszélt, hogy a szökött rabot keresik éjjel-nappal és addig nem nyugszanak amíg meg nem találják, meg hasonlók. Vigyáznom kell. Ráadásul Richárd is zaklat, hogy meddig tart még Hannah teljes közelébe férkőznöm, hogy megölhessem. Magam sem tudom képes leszek-e egyáltalán megölni ha eljön a döntő pillanat. Márpedig nemsokára meg kell tennem. Meg kell ölnöm...
Gondolataim hangos dörömbölés szakította félbe az ajtón. 
- Mi van? - ordítottam ki.
- Jó lenne ha igyekeznél! Több ideig vagy benn mint egy lány!!! - dübörgött tovább Nina. Hatalmasat sóhajtottam és magamban konstatáltam, hogy a héten még fejbelövöm a nővéremet. Halálos nyugodtságot erőltettem magamra és ráérősen kinyitottam az ajtót. 
- Segíthetek? - mosolyogtam rá.
- Húzz ki innen és engedj be. Elkések az egyetemről.  - kiabált rám idegbajosan. A halántékán már lüktetett egy ér, ami azt jelentette, hogy hamarosan robban. A mosolyom szépen lassan vigyorrá alakult és egyetlen mozdulattal rácsaptam az ajtót.
- Remélem nem gondoltad komolyan!! - hallatszott az ajtó mögül.
- De igen nagyon komolyan. - vettem elő a fogkefémet. Ninával mi így szeretjük egymást. Minden alkalmat megragadunk, hogy a másik agyára menjünk, de sosem tudnánk bántani a másikat. Villámtempóban megmostam a fogam és kiléptem a fürdőszobából.
- Na végre. - dünnyögte az orra alá Nina. - Mint egy kamaszlány, de komolyan. 
Nevetve vettem tudomásul, hogy lekislányozott és a szobám felé vettem az irányt. Elővettem a mobilom és tárcsáztam Vanessa számát. Természetesen nem vette fel. Tegnap is csak 6-szor hívtam. Kezdek aggódni érte.
Sóhajtva félredobtam a telefont és lerobogtam a konyhába. Amikor megállapítottam, hogy tiszta a levegő kinyitottam a hűtőt és kivettem ami a kezem ügyébe akadt: A maradék grillcsirkét, 3 pizzaszeletet, 1 tál sütit és egy tányér sültkrumplit. Ezekkel egyensúlyozva csaptam be a hűtőt és igyekeztem felfelé a szobámba.
- Mit csinálsz fiam? - nézett rám a lépcsőnél zavartan apa.
- Éhes vagyok. - vágtam rá azonnal.
- Azt vettem észre.  De remélem nem gondolod, hogy azt mind egyedül eszed meg. - tette csípőre a kezét.
- A sütit neked hoztam. - nyújtottam felé kompromisszum gyanánt.
- Milyen?
- Fahéjas-almás. Én csináltam, nem anya. - tettem hozzá a biztonság kedvéért. Valamiért az általam készített ételeket szeretik jobban. Apa egy szó nélkül kikapta a kezemből a sütistálcát és bevonult a nappaliba. Csak idő kérdése, hogy anya észrevegye és akkor úgyis elveszi tőle. Mindig ez van. Anyu szerint apa hízott és baj lesz a koleszterinjével. Ilyenkor nagy veszekedés kerekedik, hogy anya ledagattozta apát. Furák a felnőttek, az egyszer biztos. De imádom azt a szokásukat, hogy órákig vásárolnak. Ahogy most is. Fél órával később mindenki lelépett én pedig eltettem a kajákat és megindultam Los Angeles belvárosa felé. Motorral nem annyira hosszú idő, de azért megjárja. Nemsokára megálltam egy szürke épület előtt ami félig bomlott. Levettem a bukót és megindultam befelé.
- Armando! - kiabáltam unottan. Állandóan ezt csinálja. Elbújik aztán előugrik és "megijeszt". Vagyis próbál. Mondjuk megértem, mert nem lehet túl izgalmas itt dekkolni egyedül. Egyébként is úgy néz ki, mint egy szellem tanya. Bomladozó falak, áporodott szag és különös hangok az emeletről.
- Búú. - ugrott elém Armando, mire én ugrottam egyet eljátszva, hogy nagyon megijesztett. - Látod, mondtam, hogy meg fogsz ijedni.
- És lám igazad lett. - hagytam rá és odadobtam neki a hátizsákomat. - Tessék kaja. De jól oszd be, mert egy darabig nem biztos, hogy el tudok jönni.
- Akkor nem lesz társaságom? - biggyesztette le a száját.
- Biztos van itt pár egér. - vontam meg a vállam mire egy neheztelő pillantást kaptam.
- Ne gúnyolódj.
- Jól van na. - tettem fel a kezem amolyan "megadom magam" stílusban. - De most mennem kell, mert van még pár dolgom és kilenc óra van. - néztem a kezemen lévő karórára.
- Rendben. És még egyszer kössz. - kiáltott utánam, én meg csak menet közben intettem egyet. Rohadtul nem volt kedvem a beszélgetéshez. Igazából most semmihez sincs kedvem. Hazamegyek és lusta módon aludni fogok - döntöttem el magamban.
Amint hazaértem levágtam magam az ágyra és 5 perc múlva el is aludtam. Ha fél óráig tudtam pihenni akkor sokat mondok mert a csöngő rázott fel az álmomból. Nem tudtam ki a fene zaklathat 10 órakor. Kinyitottam az ajtót és teljesen ledöbbenten. Vanessa állt az ajtóban arcán furcsa kifejezéssel.
- Vanessa. - néztem rá furán. - Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell. - tuszkolt be az ajtón. - Van itthon valaki?
- Nem most csak én. Nemrég mentek el. Inni valamit? - hajoltam oda hozzá és csókoltam meg. Volt valami rossz előérzetem.
- Nem köszi. - hajolt oda hozzám még egy csókért. Karját keresztül vetette a nyakamon és utat engedett kutakodó nyelvemnek. Mikor el akartam hajolni visszahúzott magához és még szenvedélyesebben csókolt. Fogalmam sem volt mivel érdemeltem ki egy ilyen csókot.
- Mi történt? - kérdeztem csak úgy általánosságban.
- Szakítok veled. - nyögte ki, bennem meg eltört valami.
- Hogy? - szólaltam meg 5 perc némaság után. Reméltem, hogy csak rosszul hallottam vagy esetleg viccel.. De nem.. Halálosan komolyan beszélt.
- Szakítani akarok veled. - ismételte meg, miközben lehunyta a szemét és láttam rajta, hogy neki is fájnak a kiejtett szavai akárcsak nekem. Némán meredtem magam elé, majd faképnél hagyva Vanessát a konyhába indultam egy pohár vízért. Képtelen vagyok elhinni, hogy szakítani akar velem.
- Nem is mondasz semmit? - jött utánam.
- Mit mondhatnék? Hogy boldog vagyok a tudattól, hogy nem szeretsz többé? - néztem a szemeibe.
- Nem mondtam, hogy nem szeretlek. - potyogtak a könnyei.
- Akkor mi ez az egész? - emeltem fel a hangom. - Akkor miért szakítasz velem??
- Mert ez a helyes. - hajtotta le a fejét. Hitetlenül megráztam a fejem és nem akartam elhinni amit mondd. - De szeretlek. Amióta ismerlek. De be kell ismerned, hogy ez így nem mehet tovább. Mindenkinek fájdalmat okozunk ezzel, de a leginkább magunknak. Megcsaltál Adam akármiért is tetted. Erre egyáltalán nincs mentség.  - zokogott, én meg idegesen beletúrtam a hajamba és az égre emeltem a tekintetem.
- Nem hagyhatsz el. - suttogtam a fejemet rázva. Közelebb léptem hozzá és szinte őszinte csodálattal simítottam végig az arcán.
- Kérlek, ne csináld. - mondta, de a teste ellenkezett. Közelebb hajolt hozzám és ajkát az enyémre tapasztotta. Lassú és szomorú csók volt. Olyan volt, mintha mindketten erőt próbálnánk meríteni belőle a folytatáshoz. Ahhoz ami ezután következik. Amikor végetért arcát a mellkasomba temette és mély levegőt vett. Azt tette amit én. Beszívta az illatom.
- Szeretném ha megígérnél valamit. - emelte rám a tekintetét.
- Mit?
- Nem akarok ezután távol lenni tőled. Azt én sem bírnám ki. Maradj velem mint a.. a barátom. - mondta ki a rettegett szót.
- Én képtelen vagy rá, hogy a barátod legyek. - ráztam a fejem hevesen.
- Szükségem van rád. - fúrta tekintetét az enyémbe.
- Gondolkozom rajta. - ígértem meg neki az arcát látva. - Táncolsz velem?
- Igen. - fonta körbe a karját a nyakamon. Átkaroltam a derekát és ringatóztunk. Amikor közelebb húztam magamhoz belesuttogott a fülembe.
- A nagyfiúk nem sírnak. - mondta mire elnevettem magam. Lassan az arcomhoz hajolt és csókot nyomott rá. - Szia.
Kilépett az ajtón én meg néztem utána. Végleg kilépett az életemből. És ez az egész az én hibám, azért mert egy idióta barom vagyok. Mindent elcsesztem. MINDENT. Ha nem lépek be akkor Richard "cégébe" akkor most lenne egy csodálatos barátnőm és egy normális életem. Nem számítottam rá, hogy elfog hagyni. Ő volt az egyetlen ember aki képes volt lecsillapítani és belelátott a lelkembe. És már az sem érdekel ha mérhetetlenül nyálas vagyok. Semmi sem érdekel. Mert mindent elbasztam.
Hirtelen ökölbe szorítottam a kezem és egy hatalmasat ütöttem az előszoba tükörbe, ami apró darabokra tört. A kezemen hosszú vágások húzódtak és vér folyt mindegyikből. Piszkosul fájt de leszartam. Üvöltöttem egyet és még egyszer belevertem a tükörbe. Ekkor léptek be a többiek az ajtón.. Anya, apa, Susie és Bruce.
- Mi történt veled? - kapta a szája elé a kezét anya.
- Mi történt a tükrömmel? - szaladt apa a tükörhöz és elkerekedett szemmel nézte. Jellemző, hogy ez foglalkoztatja leginkább.
- Vérzik Adam keze. - tette a szeme elé a kezét Susie.
- Látom kicsim. Menjetek Bruce-szal be a szobátokba. - kérte őket anya, ők pedig szó nélkül megtették. - Mit csináltál? Mire volt ez jó? - kérdezte, de én nem szóltam egy szót se. Nem volt hozzá kedvem. Ökölbe szorítottam a kezem és pislogás nélkül tűrtem a fájdalmat. Anya aggódva vizsgált engem miközben apa a tükröt siratta. Végül anyu felállt és magával húzott a fürdőszobába. Ellenkezés nélkül leültem és hagytam, hogy lekezelje a sérüléseimet. Szépen bekötözte  kezem, majd újra feltette ugyanazokat a kérdéseket.
- Nem fogsz válaszolni igaz? - kérdezte, de én továbbra sem válaszoltam. Sóhajtott egyet és folytatta. - Lány van a dologban? Szóval igen. Kicsim. - kezdte el a hegyibeszédet lekezelően. - 16 éves vagy. Millió lány lesz még az életedben... - folytatta, de bennem felment a pumpa a szavai hallatán. Idegbetegen felálltam és kivágva az ajtót elindultam kifelé.
- Adam, mi a baj? - állt elém a macijával Susie, én pedig durván félrelöktem és kirontottam a lakásból. A lépcső alján megálltam és a sérült kezemmel rácsaptam egyet a falra, aztán a leültem a lépcsőre és könnyek kezdtek el potyogni a szememből. Még soha nem sírtam lány miatt. Nem is hittem, hogy képes vagyok rá. Azt hittem a gyengeség jele, és lehet, hogy az is. Ez van. Akkor gyenge vagyok.
- Mi van? Rájöttél, hogy mekkora tahó vagy? - hallottam egy hangot a folyosó végéről. Felnéztem és Monica gúnyos vigyorával találtam szembe magam.
- Eltaláltad. - néztem rá.
- Húha. Te aztán tényleg kilehetsz. - ráncolta össze a szemöldökét. Nem válaszoltam, semmi kedvem nem volt beszélgetésbe elegyedni vele. Moni megindult felém és leült mellém a lépcsőre. Na ez az amire nem számítottam. - Családi balhé? - kérdezte mire megráztam a fejem. - Lány? - nem reagáltam. - Szóval beletrafáltam. Most megsértődsz ha azt mondom megérdemled és örülök, hogy végre valaki észhez térített?
- Mondd csak. Teljesen megérdemlem.  - szipogtam.
- Azta. Különleges lány lehet az aki miatt Adam Turner könnyeket ejt. - emelte rám tekintetét, amiből eltűnt a gúny és együttérzés vette át a helyét.
- Igen az. - bólintottam halvány mosollyal.
- Tényleg szereted igaz? - kérdezte óvatosan.
- Jobban, mint hittem, hogy fogom. - nevettem fel keserűen.
- Akarsz sétálni? - mosolyodott el. Belenéztem a szemébe és bólintottam. Föltápászkodtunk és elindultunk a kanyargó utcákon keresztül. Jól esett a friss levegő és így legalább át tudtam gondolni mindent. Teljesen igaza van Vanessának. Bele sem gondoltam mekkora fájdalmat okoztam neki. Csak azt tartottam szem előtt, hogy az enyém maradjon. És emiatt veszítettem el. Be kellett látnom, hogy az utóbbi időben egy seggfej voltam. Csak remélni tudom, hogy Vanessa legalább Chrissel is szakít. Nem bírnám elviselni ha más fiúval látnám. És itt van a kérdés? Képes vagyok arra, hogy csak a barátja legyek?
- Moni.. - szólaltam meg halkan.
- Igen? - kérdezte fel sem nézve a földről.
- Te képes lennél csak a barátja lenni életed szerelmének? - kértem ki a véleményét.
- Nem tudom.. Ez nagyon kétértelmű. Nem tudnám végignézni ahogy másokkal randizik, de csak így maradhatnék a közelébe.. Erről fogalmam sincs.. Ki az a lány? - nézett fel az arcomra.
- Senki. - ráztam meg a fejem.
- Vanessa az ugye? - húzta óvatos mosolyra a száját.
- Te honnan.. Honnan tudod? - árultam el magam. Nem volt értelme tagadni. Üvöltött róla, hogy tudja.
- Nem volt nehéz kitalálni. Amikor 1 órája találkoztam Vanessával az utcán olyan képpel járkált mint aki meghalt és hazaérve ezt a kifejezést láttam rajtad is. Azonkívül rátok van írva, hogy mindketten menthetetlenül szerelmesek vagytok. És a pillantásotok meg, ahogy kiejtitek egymás nevét elárulja, hogy egymásba. - mosolygott még mindig.
- Hűha.. És neked ezzel nincs bajod? - vakartam meg zavartan a tarkóm.
- Hogy jártok? Nincs. Hogy megbántottad? Van. De most először látok rajtad gúnyon kívül mást is. - tette hozzá.
- Mit?
- Megbánást. - nézett a szemembe. - Végül téged is utolért az a gyógyíthatatlan betegség amit úgy hívnak szerelem. De még nincs minden veszve. Ismerem Vanit és tudom, hogy úgyis visszataláltok egymáshoz. - szorította a kezem biztatóan.
- Na és te? - húztam föl a szemöldököm.
- Mi van velem?
- Ne mondd azt, hogy nincs egy fiú se aki utánad lohol.. - vigyorodtam el.
- Ááá.. - legyintett. - Nekem erre nincs időm. Jelenleg azért harcolok, hogy David végre leakadjon rólam. állandóan piszkál. - mérgelődött.
- És nem gondolkodtál még azon, hogy miért csinálja? - nevettem fel.
- Még nem. - gondolkozott el.
- Akkor tedd meg. - borzoltam össze a haját. Őszintén boldog voltam, hogy kibékültünk Monival. Vele voltam a legszemetebb amit talán a legjobban bánok a hibáim közül. Nem érdemelte meg azt, ahogy szakítottam vele...
A lépcsőházban elköszöntünk és amíg én elindultam föl a lépcsőn addig ő a kulcsait kereste.
- Egyébként hazudtam. - fordultam vissza.
- Mikor? - kérdezett vissza.
- Amikor szakítottam veled.. Azt mondtam, hogy te csak arra kellettél, hogy lefeküdj velem és nem szeretlek.
- Egész pontosan azt mondtad, hogy én csak dugásra kellettem. - sóhajtott fel fájdalmasan. - Sosem felejtem el azokat a szavaidat.
- De nem volt igaz. Szerettelek. - néztem a szemébe.
- Akkor miért?
- Mert az volt neked a legjobb. Jobb volt neked nélkülem. De szerettelek. Még utána is elég sokáig. - vizsgáltam az arcát.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - mosolyodott el. - Jó éjszakát. - integetett.
- Jó éjszakát. - indultam fel a házba mosolyogva. Amikor beléptem a nappaliban találtam anyát és apát.  - Sziasztok.
- Szia. - dünnyögték mind a ketten. - Sajnálom a délutáni viselkedésemet.
- Ne tőlünk kérj elnézést. - nézett rám anya komoran. - A húgodtól.
- Jaj Susie. - jutott eszembe. Szegényt durván ellöktem. Elindultam a szobája felé ahol aztán 2 kopogás után benyitottam. - Susie..
- Hagyj békén. - feküdt az ágyán.
- Jaj kicsim. Na haragudj. Ideges voltam, de nem akartalak bántani. - ültem le az ágy szélére és simítottam meg a haját.
- Miért voltál ideges? Valaki megbántott? - fordult felém.
- Nem..
- Akkor? - pislogott nagyokat.
- Felnőtt hülyeség. - nyomtam puszit aprócska arcára.
- Akkor holnap menjünk el a játszótérre és felvidítalak. - mosolyodott el.
- Oké. - nevettem fel. - Akkor nincs harag?
- Nincs. - állt fel az ágyról.
- Puszi? - vigyorodtam el, mire odahajolt hozzám és adott nekem egy cuppanós puszit a számra.. Az én kis szőke hercegnőm.. Sosem fogom hagyni, hogy megbántsák ahogy én tettem a lányokkal. Mindent megteszek, hogy vele senki ne tegye ugyanezt..

2 megjegyzés: